Mottó: Kinek gondolata a jelen rabja, elfelejti a múltat és nem hagy hírt magáról a jövő számára.
1987-ben Beles Lajos művezetőnek támadt az ötlete, hogy létre kéne hozni egy Vasúttörténeti Múzeumot a Vontatási Főnökség területén. Elképzelésével megkereste Harangozó László vontatási főnököt, aki örömmel fogadta az elképzelést. Helyiséget biztosított, és mind végig lelkes támogatója volt a megvalósulásának.
Az építéssel kapcsolatos munkák oroszlánrészét a villamosmozdony javító műhely KISZ alapszervezetének fiataljai végezték. Jelentős segítséget nyújtottak még a dombóvári kocsijavító műhely asztalosai a berendezési tárgyak, tárlók kivitelezésében. Akik e munkában részvettek azokról csupán annyit kell tudni: a vasút megszállott szerelmesei.
Az ötlet megvalósításával egyidőben kezdődött el az emléktárgyak gyűjtése, amely az óta is tart. 1988. március. 22-én elérkezett a várva várt pillanat az ünnepélyes megnyitás napja. Ettől kezdve a nyugdíjas találkozók egyik programja a múzeumlátogatás volt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a látvány remélhetően újabb adományozókat nyer meg kezdeményezés számára. A gyűjtemény láttán valóban többen megváltak addig féltve őrzött emléktárgyaiktól látván, hogy méltó helyre kerülnek. Így a múzeum anyaga szép lassan de gyarapodott, a vendégkönyvi beírásokkal együtt, közöttük nem egy külhoni névvel.
A tárlókban, a falakon sok értékes régi okmány, fénykép várja a kedves látogatókat. Fellelhetőek eredeti, és különböző korokból származó mozdony pályaszámtáblák, többek között M62, 001, V43, 1002, M63, 002 mozdonyoké is. Az egyik polcon ott díszeleg a vaslemezből készült utazótáska, mellette a 30-as évek keménykalapja. A táska a gőzős időben a masiniszták, fűtők nélkülözhetetlen kelléke volt. Általában szemet szúr a látogatóknak, legtöbbjük azonban szerszámosládának tippeli. Pedig sokkal több volt annál. Egy mozgókonyha. Ebben vittek a legtöbbször több napig tartó útra egy kis hazait, nyersanyagot és a szükséges lábast a főzéshez. „Rezsóként” ott volt kéznél a kazánban felhevített sínalátét lemez.
Megtalálható a masiniszták jelképévé vált, sárgarézből készült, olajszint ellenőrző- és állító pálca. Ez ott ékeskedett minden mozdonyvezető zsebére csippentve, jelezvén viselőjének hivatását. A szoba egyik falán szögre akasztott pezsgősüveg nyakának egy darabja dugóval, nemzeti szalaggal átkötve, emlékeztetve a V63, 013-as psz.-ú mozdony névadó ünnepségére, mely az óta DOMBÓVÁR nevét viseli.
A polcokon sorakoznak a különböző korok kézi vizsgáló- és jelzőlámpái, jól érzékeltetve a fejlődés folyamatát. Található közöttük gyertyával, petróleummal, karbid-gázzal működő, változatos külsőkben pompázó darabok. A gyönyörű karbid-lámpák elsősorban a kocsivizsgáló lakatosok „státusz szimbóluma ” volt. E szép kivitelű, míves lámpák között húzódik meg szerényen – melyek már csak az idősebb szakik orra alá füstölhettek annak idején – a zseblámpa őse, a PIPICS.
Repceolajban úszó kanócát meggyújtva használtak „világító” eszközül. Kevés fényt adott, viszont annál több füstöt. A terem egyik sarkban mozdonylámpák sorakoznak semmibe révedő tekintettel, mellettük a sebességmérő órák koros darabjai, melyek egykor hangos ketyegéssel jelezték a mozdonyok sebességét. Az egyik polc alatt árválkodik mély álomba szenderülve egy gőzsíp, amely valaha száguldó gőzmozdonyon füttyögetett vidáman.
Cím: DombóvárGyenis Antal út. 31.
Tel: +36 (74) 466-833/ 64-10
E-mail: [email protected]
Web: www.museum.hu
