Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

A váci uszodában történt rejtett kamerás ügy újabb fordulatot vett, miután a rendőrség felülbírálta a korábbi megszüntető határozatát, és folytatja a nyomozást – nyilván, mert ez a helyes döntés..

A tiltott adatszerzés bűntette miatt indított eljárás során a hatóság azonosította a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit gyanúsítottként hallgatott ki.

A történet tavaly decemberben kezdődött, amikor a váci uszodában sportoló gyerekek és vendégek felfedezték, hogy az egyik öltöző faliórájába rejtett kamera van elhelyezve. Az ügyben azonnal feljelentést tettek, az uszoda biztonságtechnikai átvilágítása során azonban további rejtett eszközöket nem találtak. Az egyik alkalmazott beismerte a kamera elhelyezését, ami után azonnali hatállyal elbocsátották.

A rendőrség az első nyomozást bűncselekmény hiányában lezárta, mivel nem volt bizonyíték arra, hogy az eszköz személyes adatokat rögzített volna, vagy hogy azt magánérdek, üzleti vagy gazdasági cél vezérelte volna. Az új bizonyítékok fényében azonban a hatóság megváltoztatta döntését, és az eljárást folytatja.

Az esettel kapcsolatban továbbra is zajlik a bizonyítékok gyűjtése és elemzése, amely során a hatóság igyekszik tisztázni, hogy pontosan milyen célból és hogyan történt a tiltott kamerázás. Az ügy kimenetele és a további részletek a nyomozás lezárása után válnak ismertté.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A fővárosi közbiztonság érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai rendszeres ellenőrzéseket tartanak a fővárosi aluljárókban. Az akciók célja, hogy kiszűrjék a jogsértő magatartásokat, visszaszorítsák a garázdaságot és biztosítsák a közrend fenntartását.

Géza

A Balatonnál nemrégiben botrányos eset történt: halőröket kaptak rajta, amint tiltott területen horgásztak, ráadásul a szolgálati járművükben fegyvert is találtak.

Géza

Szerencsésen végződő esetről számolt be közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. Veszprém Vármegyében a rosszul lett asszony. A helyszínre érkező mentőseink az időben megkezdett újraélesztésnek köszönhetően meg tudták menteni az asszony életét. Köszönjük áldozatoos munkájukat!

Géza
Megszakítás