Home Életmód Életmód hírek Varga: Az IM további lépéseket tervez a családok, a nők, a gyermekek...

Varga: Az IM további lépéseket tervez a családok, a nők, a gyermekek védelmében

HelloVidék

Az Igazságügyi Minisztérium további lépéseket tervez a családok, a nők, a gyermekek védelmében. Dobrev Klára megint megpróbálja félrevezetni a magyar embereket, amikor azt állítja, hogy a kormány nem tesz semmit azért, hogy megvédje a kapcsolati erőszak áldozatait

– mondta az igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-nek.

Varga Judit rámutatott: a magyar kormány zéró toleranciát hirdet az erőszak minden formájával szemben. Felidézte: 2012-ben Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyvét fogadták el, amely kiemelten védi a nőket és a gyerekeket.

„Ezt Gyurcsány és a többi baloldali meg se szavazta. Emlékeztetjük Dobrev Klárát, hogy amikor cselekedni kellett volna, akkor a baloldalt egyáltalán nem érdekelte a nők és gyermekek védelme” – tette hozzá.

„Egyes ellenzéki politikusok hangulatkeltő állításaival ellentétben a kormány egy komoly áldozatsegítési és áldozatvédelmi hálózatot épített ki és működtet, amelyben többek között az IM, az EMMI és a BM is jelentős szerepet vállal” – mondta.

2020 az áldozatsegítés éve

Hozzátette: országszerte mintegy háromszáz védett szálláshely áll rendelkezésre, amelyeket az állam és civil partnerei közösen tartanak fenn.
2020 az áldozatsegítés éve az Igazságügyi Minisztériumban – közölte Varga Judit.

„Ennek keretében megduplázzuk az áldozatsegítő központok kapacitásait, amelyre több száz millió forintot költünk idén azzal a céllal, hogy országos hálózattá alakítsuk az áldozatsegítő központok rendszerét, amelyek többek között jogi, pszichológia, pénzügyi segítséget nyújtanak. Éjjel-Nappal hívható az Áldozatsegítő vonal (06-80-225-225), amelyre évente tizenkétezer hívás érkezik, valamint az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (06 80-205- 520). Az Igazságügyi Minisztérium további lépéseket is tervez, amelynek előkészítése érdekében ma megalakult a minisztérium által kezdeményezett családjogi szakértői munkacsoport” – tette hozzá.

A miniszter közölte: az IM további lépéseket is tervez, amelyek előkészítése érdekében csütörtökön megalakult a minisztérium által kezdeményezett családjogi szakértői munkacsoport.

Ennek az érintett minisztériumok mellett, a feladat- és hatáskörrel rendelkező alkotmányos szervek szakmai vezetői a tagjai. A munkacsoport célja, hogy tovább erősítse a családok, nők és gyermekek védelmét. Ennek érdekében elemzi az erre vonatkozó jogszabályokat és joggyakorlatot, szükség esetén pedig módosító javaslatokat tesz – tudatta a miniszter.

A magyar kormány elkötelezett a családok, a gyermekek és a nők védelme mellett – szögezte le Varga Judit. „Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a területtel foglalkozó állami szervek, alkotmányos intézmények mellett a civil szervezeteket is bevonjuk ebbe a komplex munkába” – fogalmazott.

„A családjogi szakértői munkacsoport feladata, hogy azonosítsa a jogalkotást, a jogalkalmazást, a hatósági munkaszervezést, illetve az egyéb intézkedéseket igénylő beavatkozási pontokat, valamint megvizsgálja, a kormányzat részéről milyen intézkedések megtétele szükséges annak érdekében, hogy elkerülhetőek legyenek az elmúlt időszakban bekövetkezett tragédiák” – mondta.

A civilek is fontos szerepet kapnak

Varga Judit szerint az állami szervek mellett a civilek is fontos szerepet kapnak abban a munkában, amelynek célja, hogy tovább erősítse a családok, nők és gyermekek védelmét.

Február 27-én tartja első ülését a minisztérium keretein belül működő emberi jogi munkacsoport kibővített, tematikus munkacsoportja, amelyen a legkülönbözőbb civil szervezetek képviselőinek bevonásával egyeztet az IM többek között a kapcsolattartás szabályozásáról, a gyermekvédelmi jelzőrendszer működéséről és a kapcsolati erőszak és a gyermekkori bántalmazás elleni eszközökről – ismertette.

Emellett mostantól a csaladijog@im.gov.hu emailcímen keresztül bárki – polgárok és szervezetek egyaránt – tehet e tárggyal összefüggő észrevételt, javaslatot – tette hozzá.

Varga Judit arra szólította fel az ellenzéket, hogy „fejezze be a magyar emberek szándékos és folyamatos félrevezetését az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban, amely az illegális migrációt támogatja, és azt állítja, hogy az emberek nem férfinak és nőnek születnek.
A kormány cselekszik a családok, nők, gyermekek védelmében – jelentette ki.

Hirmagazin.eu

ElőzőPánik: levélbomba robbant egy amszterdami bankban
KövetkezőRendkívül diszkriminatív az új ukrán oktatási törvény
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás