Home Főhírek Belföldi hírek Változások várhatóak a Balatonnál

Változások várhatóak a Balatonnál

Változik a Balaton horgészrendje. A területi engedély ára változatlan marad. Kép: Hirmagazin.eu

Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegy-árak, a tó horgászrendje néhány pontban azonban módosul – közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója.

Szári Zsolt elmondta, idén hetedik éve nem emelkednek a horgászjegy-árak a Balatonnál. Tavaly több mint 91 ezer területi jegyet adott el a cég (ebből 1,4 ezer volt a behúzós horgászjegy), amiből 788 millió forint bevétele származott. Ez 7 százalékkal múlja felül a 2017-es év hasonló bevételét – tette hozzá.

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy február 1-től öt pontban módosul a Balatoni Horgászrend.

A módosítások közül kiemelte, hogy a jövőben elkobozhatják, vagy visszaengedhetik a halőrök a felügyelet nélkül hagyott kifogott halakat. Változás lesz az is, hogy míg korábban, ha egy horgász elérte a kifogható éves kvótáját, emelt áron válthatott egy második éves területi jegyet, ez a lehetőség mostantól megszűnik. A többi módosításra formai okból volt szükség, illetve a Zala-hídnál történő horgászatra vonatkozik – fűzte hozzá.

Változik a Balaton horgészrendje. A területi engedély ára változatlan marad. Kép: Hirmagazin.eu

Egy új jogszabályi változásnak köszönhetően a halgazdálkodó döntheti el, engedi-e a korábban novembertől március közepéig tiltott szonárhasználatot. A BHN vezetősége úgy döntött, hogy nem rendel el szonárhasználati tilalmat a kezelésében lévő vízterületeken – mondta el a vezérigazgató. Enyhítés lesz az is, hogy a Kis-Balatonnál időkorlát nélkül szabad horgászni a jövőben.

Szigorítani fogják ugyanakkor a szabályszegések szankcionálását, különösen a fogott halak beírásának elmulasztása esetén: egyetlen hal beírásának elmulasztása egy év eltiltást vonhat maga után – olvasható a társaság honlapján.

Változik a Balaton horgészrendje. A területi engedély ára változatlan marad. Kép: Hirmagazin.eu

Szári Zsolt az idei év legnagyobb gyarapodásának nevezte a cég életében, hogy tavaszra elkészül, és a szezonra megkezdheti működését egy 300 millió forintból megvalósuló keszthelyi horgászcentrum.

Nyitókép és képek: Hirmagazin.eu
Alapcikk: infostart.hu
Forrás: Hirmagazin.eu
Exit mobile version
Megszakítás