Könnyek közt vallotta be, hogy a szíve kettétört, mert egész életében a lányáért küzdött, hogy neki jó élete legyen.
Kozsó azt állítja, újságcikkekből tudta meg, miket mondott róla a lánya és a volt felesége a háta mögött, hogy szerintük nem törődik a családjával.
A zenész-producer szerint ez aljas rágalom, és ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
Amanda, Kozsó lánya ugyanis pár napja ezelőtt azt nyilatkozta, hogy édesapjával eltávolodtak egymástól, és a zenész az unokájával, Miával sem törődik.
„Azt gondolom, hogy ebben mindketten benne vagyunk, hiszen én sem kerestem és ő sem keresett, szerintem ez egy olyan dolog, ami már mindkettőnk részéről le van zárva” – mondta Amanda. Kozsó volt felesége pedig ezt nyilatkozta:
„Vele sose úgy viselkedett, mint apa a lányával, hogy az a fajta közelség, hogy számíthat rá, ha gondja van, vagy ha bármi gond volt, akkor esetleg számíthattam rá én is rá és ahogy említettem is sokszor nem is kértünk tőle segítséget. Egyszer szerettem volna egyedül, amikor bekerült az egyetemre, hogy a tanulmányait finanszírozza, mondta, hogy nem”.
Kozsó szerint mindez hazugság. És azért sem érti, mert a közelmúltig egy helyen laktak és mindenben támogatta az exét és a lányát. A Tények Plusznak adott exkluzív interjújában mondta el, mi történt.
„Most a lelkemben törésem van, tényleg a szívem ketté van törve, mert a házunktól egy úttal, egy utcával lentebb, nem tudom hányszáz méterre, ott van a luxusházuk. Miattam, hogy mellettünk legyenek. Azt hittem, hogy így fogunk együtt élni, azért próbáltam segíteni, azért segített az édesapám velem együtt nekik, hogy a házuk szépen meglegyen, mert eddig velünk éltek”
– mondta.
„Tehát akármilyen furcsa, két- három évvel ezelőtt fél évig is velünk együtt éltek a házunkba bent. A férjével és a gyönyörű, fantasztikus kis lányukkal, a Miával, mert én imádom, az egy csoda, zseni kis csaj. És ehhez eljutottak odáig, hogy velem nem kommunkikálnak? Mi próbáltuk hívni, meg a kedvesemmel próbáltuk hívni a lányomat, hogy na mi van velük? Nem reagált, nem írt”
– magyarázta Kozsó.
#kozsó, #interjú, #család, #miavéleményed, #monddmegte, #tiktok, #hirmagazin