Az először a 70-es évek végén megjelent, majd később betiltott koncepcióhoz nyúl vissza a Forma-1 a 2021-es átfogó szabályváltozásokkal annak érdekében, hogy megoldja a sportág legnagyobb problémáját.

A Brit Nagydíj hétvégéjén az F1 vezetése újabb részleteket közölt arról, hogy milyen várható technikai szabályváltozások lépnek életbe a 2021-es szezontól. A versenyek szorosabbá tételének szempontjából a legfontosabb módosítások az aerodinamikát érintik, nemcsak az autók külseje fog ugyanis megváltozni, hanem a mód is, ahogyan előállítják a leszorítóerőt. Az új regulálk véglegesítését egyszer már elhalasztották, a jelenlegi cél, hogy szeptember 15-ig dűlőre jussanak, hogy a Motorsport Világtanács október végéig véglegesíteni tudja a 2021-es szabályokat.

A jelenlegi autók is igénybe veszik a diffúzor segítségét a leszorítóerő előállításához, de sokkal kevésbé, mint amennyire a 2021-es autók fogják. FORRÁS: GETTY IMAGES/2019 PETER J FOX/PETER J FOX

Noha kisebb-nagyobb szabályváltoztatásokkal már az idei szezonra is szerették volna elérni, hogy az autók könnyebben tudják követni egymást, ez nem igazán sikerült, így jelenleg mindenki abban reménykedik, hogy a 2021-es, a mostaninál jóval nagyobb mértékű módosításokkal sikerül ezt elérni. A silverstone-i versenyhétvégén valamivel pontosabb képet kaphattunk arról, hogy milyen módon szeretnék izgalmasabbá tenni az F1-et. A számtalan ötlet és elfogadásra váró javaslat közül az aerodinamikai változtatások lesznek a legjelentősebbek.

A fő cél, hogy megszabaduljanak a mai, bonyolult aerodinamikától és az autók jóval egyszerűbb módon generálják a leszorítóerőt úgy, hogy arra ne legyen akkora hatással a másik autó által keltett légörvény.

Ennek érdekében a mostani, leginkább a szárnyakra és a különböző aerodinamikai elemekre fókuszáló koncepció helyett a szívóhatást szeretnék visszahozni az F1-be, ahogyan azt a GPhírekkérdésére több istálló képviselője is előrebocsátotta az Osztrák Nagydíjon. Azért visszahozni, mert a 70-es-80-as években egyszer már láthattunk szívóhatású autókat a sportágban, miután Colin Chapman, a Lotus legendás főtervezője tökéletesítette a módszert, amelyet később veszélyessége miatt betiltottak.Az autó hasán úgynevezett Venturi-csatornák futnak végig egy hatalmas ikerdiffúzorba torkollva,az elv lényege, hogy a levegő ezekben a csatornákban felgyorsul, a kialakuló nyomáskülönbség pedig gyakorlatilag rászívja az autót az útra.

Az Auto Motor und Sport rajzain látható, hogy miként képzelik el most a 2021-es autókat

A Venturi-csatornák az oldalsó légbeömlők előtt kezdődnének és az autó által generált leszorítóerő nagyobb részéért azok lennének felelősek, míg most a diffúzor és a hátsó szárny együttese az. Ezzel a hátsó szárnyak méretén is lehetne csökkenteni, valamint

jóval egyszerűbb lesz az autók teljes „felszíni” aerodinamikája, tovább egyszerűsítik az első szárny és orrkúp körüli területet, eltűnnek a bonyolult oldalsó légterelők az első kerekek mögül,

az első kerekek fölé pedig terelőlapokat helyeznek, amelyek a kerekek körüli légáramlatot segítenek beterelni a padlólemez alá. Ezen túlmenően a fékek hűtőnyílásait is egyszerűsítik, csökkentve azok aerodinamikai szerepét, valamint visszatérnek a 2006 és 2009 között már használt, később betiltott felnifedőkhöz is, amelyek szintén az áramlások irányításában kapnak szerepet.

A kerekek fölé terelőlapokat, a felnire pedig a régebbről jól ismert fedőket tennének

A tervezett módosításokból jól látható, hogy nem csak a leszorítóerő előállításának módján változtatnak, hanemarra is törekednek, hogy az autók minél kevesebb zavaró légáramlatot generáljanak a hátul érkezőnek,mert bár a Venturi-csatorna annyira nem érzékeny ezekre, mint a szárnyak, azért nem egyedül azon fog múlni, hogy mennyire lesz könnyű közel maradni a másikhoz. „Könnyebbé akarjuk tenni a követést, ezáltal izgalmasabb csatákat előidézve.Olyan gumikat akarunk, amelyek lehetővé teszik a csatákat anélkül, hogy elkopnának, vagy csak egy rövid ideig teszik lehetővé a versenyzőnek, hogy támadjon– nyilatkozta Nikolasz Tombazisz, az FIA formaautós technikai igazgatója. – A 2021-es autók egyszerűbbek a mostaniaknál, mert sok apró elemet eltávolítunk, különösen az oldalszekrények elől, valamint az első szárnyon is egyszerűsítünk.”

Az első kerekek mögötti terület még soha nem volt annyira bonyolult, mint most, de ennek 2021-től vége lesz. FORRÁS: GETTY IMAGES/2019 GETTY IMAGES/BRYN LENNON

A mostani autók a teljes leszorítóerejük nagyjából 45%-át veszítik el, ha két autóhossznál közelebb kerülnek az elöl haladóhoz.A legutóbbi szimulációk azt mutatják, hogy ez az érték a 2021-es autókkal 5 és 10% között van,

Tombaszisz szerint a hátul haladó jóval „tisztább” átamlatokban haladhat majd, mint most.

origo