Újra beszólt Tvrtko

Azután, hogy Vujity Trvtkót elbocsátották a TV2-től, a riporter újra mikrofont ragadott, és százaknak tartott előadást. Lazán poénkodott Berki herevasalásával is…

Újra beszólt Tvrtko
fotó: TV2

 

A föld körül Vujity Tvrtkóval című előadás-sorozat vasárnapi állomása Izsa volt – írja a Bors. A felvidéki kis község művelődési házában a lakosság apraja-nagyja összegyűlt, és nagy tapssal köszöntötték a nemrégiben elbocsátott újságírót, aki csalódottságnak még csak apró jelét sem mutatta. Célként tűzte ki továbbra is, hogy bebizonyítsa a magyaroknak: nem nekünk a legrosszabb a világon, és hogy az igazi hétköznapi hősök történetével sokaknak erőt adjon az előadások alatt.

– Nem zavar, hogy attól sztár valaki a magyarok körében, mert minden évben kiad magáról meg a lányáról egy falinaptárat. Felőlem a saját szabadidejében is az vasalja ki a heréjét, aki csak akarja, vagy nem – kezdte meg egy poénos fricskával a műsorát, amit a közönség nagy nevetéssel fogadott.

Majd komolyabb vizekre evezett, és a TV2 Naplójából már ismert, számára legmeghatározóbb történeteket osztotta meg az izsaiakkal, akik megrendülve, olykor szipogva hallgatták a baseballsapkást. Esett szó többek közt Weisz Fanni hányatott kiskoráról, az utolsó magyar hadifogolyról, a Szomáliából kimenekített ma­gyar lányról. Mindezeket naplós videókkal szemléltette, és neheztelés nélkül emlegette egykori csatornáját.

– Mindenki szeretetét köszönöm! Az emberek nem érezhetik a színpadon, hogy épp csalódott va­gyok vagy sem. Kaptam már ajánlatot tévétől, de még nem tu­­dom, mikor fogok, vagy fogok-e tévézni – mondta a Borsnak az előadás után a TV2 kirúgott riportere, majd véget nem érő dedikálásba kezdett.

 

forrás: anna.hu

Exit mobile version
Megszakítás