Budapest – Úgy tűnik, nem tanult a hibájából a zuglói gázolóként ismertté vált T. Klára Petra, aki három évvel ezelőtt bekokainozva elgázolt egy 85 éves bácsit Zuglóban.

Az üzletasszony – akit első fokon 5 év hat hónap szabadságvesztésre ítélt a bíróság, de az ítélet nem volt jogerős – szeptemberben ismét bedrogozva vezetett, mikor egy szemből érkező gépkocsis járőr felismerte és igazoltatta. A rögtönzött gyorsteszt marihuánát és anfetamin származékot mutatott ki a nő szervezetében.

Részletek a korábbi ügyben:

A kerületi ügyészség vádirata alapján a bíróság – elsőfokon – börtönbüntetésre ítélte azt a nőt, aki 2016 novemberében a XIV. kerületben kokaintól befolyásolt állapotban gépkocsival elütött egy idős férfit, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

Mint korábban a Blikk beszámolt róla, a nő kokain hatása alatt gázolta el a 85 éves idős gyalogost. Cserbenhagyásos gázolást követően pedig az Örs vezér terétől villamossal próbált elmenekülni az autóját hátrahagyó nő.

A vádirat szerint a 27 éves nő 2016. november 7-én a kora délutáni órákban, Budapest XIV. kerületében a Füredi úton kokain befolyása alatt vezette a gépkocsiját, amikor – féktávolságon kívül – a járdáról az úttestre lépett a 85 éves sértett.

A vád szerint objektív körülmény nem gátolta, hogy a vádlott észrevegye a járdáról az úttestre lépő gyalogost. A nő a gyalogost a kokain hatása miatt nem észlelte, ezáltal az időskorú, ebből fakadóan különös védelmet igénylő sértett áthaladására egyáltalán nem reagált, az elhárítást nem kezdte meg, pedig a késedelem nélküli észlelés és intenzív – azonban saját magát és másokat sem veszélyeztető – fékezés esetén a járművet a gyalogos előtt megállíthatta volna. A vezető a sértettet fékezés nélkül ütötte el.

A baleset után a vádlott segítségnyújtás, illetve a mentők és rendőrök értesítése nélkül elhagyta a helyszínt. A baleset során elszenvedett sérülései miatt az időskorú férfi a helyszínen életét vesztette.

kokainos gázóló
Au autó, amivel a kokainos elkövető halálra gázolta az idős bácsit. Hirmagazin.eu

A fenti eseten túlmenően, a nő terhére a vád tárgyát képezte egy korábbi, 2016. áprilisi bódult állapotban – szintén kokaintól befolyásolt állapotban – elkövetett járművezetés vétsége is.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a fentiek miatt a nővel szemben halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, a 2016. áprilisi cselekmény miatt további egy rendbeli bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a mai napon megtartott tárgyaláson a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat, és őt 5 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint véglegesen eltiltotta a járművezetéstől.

Az ítélet nem volt jogerős, így maradhatott szabadlábon a kokainos nő, akinek ügyében az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

T. Klára Petra korábban a bíróságon /Fotó: Isza Ferenc

– A hír igaz, emiatt a bíróság indítványunk alapján szigorította T. Klára Petra bűnügyi felügyeletét. Eddig csak a fővárost, már az otthonát sem hagyhatja el engedély nélkül – közölte a Blikknek Rabb Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

T. Klára Petra másodfokú tárgyalása decemberben 12-én folytatódik, aznap vélhetően ítéletet is hirdet a bíróság.

Blikk, Hirmagazin.eu