A várhatóan rekordévet záró Szerencsejáték Zrt. önkéntesen és díjmentesen kiváltható játékoskártya bevezetését kezdte meg – írja a Világgazdaság.

Tíz százalék feletti árbevétel-növekedésre számít idén a Szerencsejáték Zrt., amely így a tavalyi 385 milliárd forint után 420 milliárd feletti forgalmat is elérhet. Az állami játékszervező értékesítésében már tavaly 44 százalékos részarányt értek el a fogadások, 36 százalék jutott a számsorsjátékokra, 20 százalék pedig a sorsjegyekre. A növekvő trend jó eséllyel ebben az évben is folytatódott, így még inkább felértékelődött a sportfogadás szerepe. A társaság az év végére azonban tartogatott még egy nagy dobást: december 18-án megkezdte a játékoskártya terjesztését saját üzemeltetésű lottózóiban.

A kártya kiváltása önkéntes, díjmentes és a földi hálózatban egyetlen termék esetében sem kötelező, de az új, kényelmi szolgáltatások révén számos extra funkciót tesz elérhetővé, amellyel a játékélmény mellett a biztonság is fokozódik – közölte a Világgazdasággal a Szerencsejáték Zrt.

A vállalati stratégia egyik legfontosabb alappillérét, az ügyfélélményt erősíti a játékoskártya bevezetése. Így elérhetővé válik a játékosok számára kedvenc szelvényeik elektronikus tárolása, az automatikus nyereményértesítés, sőt a nyereménykiutalás is. Használatával fokozódik a játékosok biztonsága, hiszen elveszett nyertes szelvényeik után járó nyereményüket kártya nélkül más nem veheti át.

A kártyabirtokosok ráadásul egyedi akciókban, promóciókban is részt vehetnek majd, de a játékoskártya bevezetése a Szerencsejáték Zrt. felelős játékszervezési tevékenységét is támogatja, mivel a kártya önkorlátozási funkcióval is rendelkezik.

A játékoskártya a kézhezvételtől számított három évig érvényes, külföldi személyek is igényelhetik útlevéllel, vezetői engedéllyel, személyi igazolvánnyal vagy érvényes tartózkodási engedéllyel. Aki a regisztrációkor megadja a bankszámlaszámát, biztosan nem bosszankodik később a fel nem vett kisebb nyeremények miatt. Így ugyanis a sorsolástól számított 80 napon belül fel nem vett, 200 ezer forint alatti nyereményt automatikusan átutalja a társaság. Még ha a 200 ezer feletti nyereményeket továbbra is csak nyereményigénylési lap kitöltésével lehet felvenni, jelentősen csökkenhet a kasszában ragadt nyeremény összege, ami 2013 és 2016 között meghaladta az 5,8 milliárd forintot. A kisebb nyereményekről esetenként megfeledkeznek a játékosok, de az át nem vett nagy nyeremény meglehetősen ritka, bár előfordult már ilyen is. Az ötös lottó esetében néhány éve 430 millió forintért nem jelentkezett a nyertes, a hatos lottón pedig 2000-ben 214 milliós főnyereményét nem vette fel a játékos.

A számsorsjátékok és a sportfogadások esetében már használható a játékoskártya, a sorsjegyek felé történő kiterjesztés lesz a következő állomás.

Mobilalkalmazást is fejlesztett a Szerencsejáték, ez a Játékostér, amely számos funkcióval és kedvezményes ajánlattal teszi vonzóbbá a kártya használatát. Az applikáció egyik fő eleme a Marketplace online piactér, a másik a Life platform, ahol életstílushoz illeszkedő, szabadidős funkciók találhatók. Az alkalmazásba regisztrálható bankkártya, mely lehetővé teszi az érintéses fizetést.

Forrás: orientpress.hu

ElőzőMegvertek és kiraboltak egy férfit!
KövetkezőMost először mutatta meg barátnőjét Király Viktor! (Olvasd el és nézd meg!)
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza