John Newman Szigetes koncertjén bulizhatnak a szerencsések

A Class FM ismét egy világhírű énekeshez hozza közelebb a hallgatókat. A nyolcszoros Grammy díjas énekesnő, Rihanna, és a Madcon belépőjegyek után, most John Newman előadásán lesz lehetőségük tombolni a rajongóknak – ehhez nem kell mást tenniük, csak játszani Abaházi Csabával a Class Kívánságműsorban.

Újabb világsztár koncertjére visz a Class FM!

 Három hónap, több mint 500 rádióhallgató, Robin Schulz, Bryan Adams és a Red Hot Chili Peppers, forró hangulatú bulik – ez a Class Nyár 2016! Ezen a héten az élmények keresői a mindössze 26 éves John Newman fellépésére juthatnak el a piacvezető rádió segítségével.

Újabb világsztár koncertjére visz a Class FM!Az énekes számára nem indult egyszerűen az élet, alkoholista édesapja hatéves korában elhagyta őt és testvérét, onnantól kezdve édesanyjával hármasban kellett boldogulniuk. Korábbi visszaemlékezései szerint volt, hogy csupán napi egy fontból éltek, így a fiatal John legfőbb törekvése a szegénységből való kitörés volt. Már nagyon korán elkezdett hangszereken tanulni, húszévesen pedig Londonba költözött szerencsét próbálni. 2012-ben érkezett el számára a várva várt siker: a Rudimental-lal közösen készített Feel the love című számuk meghozta számára az áttörést. Ugyanebben az évben született meg  a Not giving in, ami szintén hatalmas elismerésnek örvendett a zenehallgatók körében. Ezek után sem tétlenkedett, 2013-ban megjelent első kislemeze Love me again címmel, majd Tribute címmel napvilágot látott első önálló albuma is. 2014-ben a Brit Awards-on három kategóriában is jelölt volt, többek közt a legjobb szóló férfi előadó díjára is

Ám sajnos nem csak pozitív élmények érték az énekest karrierje kezdetén: 2012-ben agydaganatot diagnosztizáltak nála. Ezt orvosai sikeresen eltávolították, ugyanakkor John Newman tudomásul vette, hogy betegsége bármikor újra kialakulhat. Ebben az évben az New Musical Expressnek adott interjújában igazat adott a találgatásoknak: „Folyamatos megfigyelés alatt tartottak az elmúlt években az orvosaim, mióta a tumort eltávolították. Tisztában vagyok vele, hogy mindig van esély arra, hogy a daganat kiújuljon, így ha eljön az ideje – talán valamikor jövő évben – akkor készen állok rá, hogy újra végigmenjek a procedúrán. A legjobb kezekben vagyok, és semmi nem állíthat meg, hogy azt csináljam, amit imádok, semmi nem állíthat meg abban, hogy zenét szerezzek.”

 Újabb világsztár koncertjére visz a Class FM!

A sztár egyébként kedveli a különc dolgokat, stylistot azonban nem hajlandó elviselni maga körül, és kizárólag a saját maga által kiválasztott szabók ruháit hordja. Egyedi ízlését tükrözi autója is: egy 1960-as, saját igényei szerint átalakított Shelby Cobra V8 büszke tulajdonosa. (https://www.instagram.com/p/8ENdm_pOSR/?taken-by=johnnewmanmusic)

A Class Nyár 2016 keretében idén is a legnagyobb világsztárokat hozza el a piacvezető rádió, a Class FM hallgatói többek között Rihanna, Axwell x Ingrosso, Robin Schulz, John Newman, Bryan Adams és a Red Hot Chili Peppers bulijaira nyerhetnek jegyeket.

Class Nyár 2016 – Világsztárok nyara a Class FM-en!