Kiderült: dél-koreaiak voltak az áldozatai annak a súlyos vasúti balesetnek, amely szerda este történt Kismarosnál

A Hableány hajó katasztrófája után ez rövid időn belül a második baleset, melyben a távol-keleti ország polgárai veszítették életüket Magyarországon.

Ahogy azt korábban megírtuk, egy személyautó ütközött egy vonattal szerda este Kismarosnál. Az autó a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre, a balesetben a jármű három utasa meghalt. Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese tegnap közölte, hogy a Varsó felől a Nyugati pályaudvarra tartó Báthory EuroCity ütközött össze a személygépkocsival.

Ripostnak most a rendőrség megerősítette: a baleset áldozatai dél-koreai állampolgárok voltak.

Dél-koreai állampolgárok ültek abban az autóban, ami vonattal ütközött Kismarosnál /Fotó: Blikk

Mint ismert, május 29-én a Hableány sétahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval, majd elsüllyedt. A Hableányon 33 koreai turista, valamint a kéttagú magyar személyzet utazott, közülük csak hét embert sikerült kimenteni.

blikk