Az ausztrál bevándorlásügyi minisztérium döntését még megtámadhatja a szerb teniszező jogi csapata, így nem biztos, hogy azonnal deportálják a sportolót, vagyis elvileg még játszhat az Australian Openen.

A történelmi, 21. Grand Slam-győzelem álma valószínűleg szertefoszlik, de még nem biztos: Novak Djokovic jelen állás szerint nem fog tudni elindulni az Australian Openen, amely hétfőn kezdődik meg a szigetországban.

Az oltatlan teniszező mentességgel léphetett be az országba decemberi koronavírus-fertőzésére való tekintettel, de nem sokkal érkezését követően elvették tőle a vízumot. Bíróság elé vitte az ügyet, ahol neki adtak igazat, így maradhatott Ausztráliában, folytatta is az edzéseket, de mindvégig Damoklész kardjaként lebegett felette, hogy egy újabb ítélettel ismét elveszti vízumát.

A közérdek diktálta a döntést

A döntést eredetileg csütörtökre ígérték, végül péntekre csúszott át. Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter saját hatáskörében döntött úgy, hogy érvényteleníti a vízumot, arra hivatkozott, hogy ezt kívánja meg a közérdek. Scott Morrison miniszterelnök csütörtökön még úgy nyilatkozott, arra számít, hogy a hatóságok betartatják a szabályt, miszerint csak oltottak léphetnek be az országba, valamint olyanok, akiknek érvényes felmentése van az oltás alól.

Djokovic ügyében január eleje óta fordulat fordulatot követett.

A bevándorlási papírokat helytelenül töltötte ki elmondása szerint ügynöke: a Spanyolországból Ausztráliába repülő teniszező a karácsonyi időszakot Szerbiában töltötte, ennek ellenére a papírokon azt jelölték, nem utazott az Ausztráliába érkezését megelőző két hétben.

Az oltás felvétele alóli mentességét decemberi koronavírus-fertőzésével akarta igazolni a sportoló. Először azt állította, december 16-én tesztelt és aznap meg is kapta a pozitív eredményt, majd hogy csak másnap értesült fertőzöttségéről, ezért is vett részt 17-én egy gyerekek jelenlétében tartott rendezvényen. December 18-án mindenképp karantént szegett, mivel elment egy interjúra. Erről úgy nyilatkozott, rossz döntés volt.

Három évre ki is tilthatják

Még nagyobb kérdés az, vajon teszteredménye valós-e. A digitális és a papírváltozat közt ugyanis ellentmondások vannak. A hivatalos dokumentációban beadott QR-kód hol negatív, hol pozitív eredményt ad, a papír változat dátuma pedig december 26-ainak tűnik, és sorszáma is ennek felel meg. A teniszező állítása szerint 16-án készült a pozitív teszt, majd 22-én egy újabb vizsgálat negatív eredménnyel zárult. A sorszámok alapján viszont 22-én

valóban volt egy negatív tesztje, de az elméletileg korábbi és pozitív eredmény egy 26-án levett tesztből származik.

Djokocivot nem csak mostani vízumától foszthatja meg Ausztrália a BBC cikke szerint, hanem három évre meg is tagadhatja tőle azt, hogy belépjen az országba. Szakértők ugyanakkor arra tippelnek, Djokovicék ismét megtámadják a döntést.

Büntetésre is számíthat

Szerbiában büntetést is kaphat a sportoló a karanténszegésért: Milan Fillipovic, az Ügyvédek az Emberi Jogokért Bizottság jogi tanácsadója szerint a bűncselekményért pénzbírság vagy akár három év börtön is járhat. Megállapodhat ugyanakkor Djokovic a hatóságokkal abban is, hogy pénzt adományoz jótékony célra vagy közmunkát vállal.

„Megkérhetnék, hogy önkénteskedjen egy koronavírus-kórházban vagy akár egy oltóközpontban, ami képmutatónak tűnne” – mondta Fillipovic. Minden azon múlik,

akarnak.-e a személyével példát statuálni.

Korábban az is felmerült, hogy esetleg Spanyolország is vizsgálja az ügyet, mivel csak oltottak illetve olyanok tartózkodhatnak az országban, akiknek valós okuk van arra, hogy ne vegyék fel a vakcinát, ám a spanyol hatóságok tagadják a vizsgálat tényét.

Nyitókép: MTI/EPA/Yoan Valat
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu