Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Újabb fordulat a soroksári gyilkosság ügyében: perdöntő bizonyítékot hagyhat figyelmen kívül a bíróság

Budapest — Nem várt fordulat jöhet a soroksári gyilkosság ügyében. Az emberöléssel gyanúsított R. Szilveszter (40) ügyvédje állítja: elképzelhető, hogy a védence elleni legfontosabb bizonyítékot, a holttesten talált DNS-minták eredményét nem veheti figyelembe a bíróság, mert a biológiai anyagmaradványok rögzítését és szállítását nem dokumentálták szakszerűen.

Kardosné Gyurik Krisztinát 2012-ben megtámadta, majd egy erdős részen megfojtotta gyilkosa. A családanya kegyetlen támadóját öt évig hiába kereste a rendőrség. Idén szeptemberben aztán meggyanúsították az évek óta börtönben lévő R. Szilvesztert. A férfi eddig betörés és lopás miatt ült a rácsok mögött, amiért még 2012-ben nyolc évet kapott.

– Megkaptam az öt év alatt keletkezett összes hivatalos rendőrségi iratot. Ezeket átböngészve vettem észre, hogy a helyszíni DNS nyomrögzítésnek szintesemmilyen dokumentációja nincs. Pedig ez az eljárás nagyon szigorú szabályokhoz van kötve, hiszen egy tárgyalás során perdöntő lehet. Az anyagmaradványok levételét, útját a hemogenetikus szakemberhez, majd az ottani kicsomagolását részletesen fel kell jegyezni. Ha ez nem így történik, a DNS-vizsgálat eredményét ki kell zárni a bizonyítékok közül – vélekedett dr. Lichy József, R. Szilveszter védője.

A meggyilkolt nő testén fontos bizonyítékot találtak, például az elkövető DNS-ét

Az ügyvéd állítja: történt már hasonló baki. Mint azt elsőként a Zoom.hu megírta, hosszú évekig két elkövetőt keresett a rendőrség, mert Gyurik Krisztina holttestéről a boncasztalon két DNS-mintát rögzítettek. Később kiderült: az egyik minta egy, már halott férfiről került az áldozat testére, akinek holttestét ugyanott boncolták, ahol a nőét.

Idén szeptemberben a szakértői intézet jelezte a nyomozóknak: az áldozat testén talált biológiai anyagmaradványok egyezést mutatnak a börtönben ülő R. Szilveszter mintájával. A férfi nem tett vallomást, és ügyvédje szerint ezen döntése mellett továbbra is kitart.

– Védencem rabkórházban van. Amint jobban lesz, kiviszik a helyszínre, vallomást azonban nem tesz – közölte.

Gyurik Krisztina özvegye, Kardos Lajos korábban a Blikknek elmondta, hogy igen sajnálja, hogy – mivel nem akar törvénysértést elkövetni – nem teheti azt a férfival, amit a szíve szerint szeretne.

Életre szóló fogság

Abban az esetben, ha a bíróság bűnösnek találja a családanya megölésével gyanúsított R. Szilvesztert, a pesterzsébeti férfi vissszaesőként akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Forrás: Blikk

Kapcsolódó hírek

Vádat emeltek két kórházi dolgozó ellen, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt .. (Szerinted egy vétség vádemelése arányos ahhoz, hogy meghalt valaki? .. Írd meg kommentben!) .. (18+)

Géza

Emberölés áldozata lett egy eltűntként keresett nő, a nyomozók két férfit vettek őrizetbe – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A nő holttestét még keresik (18+)..

Géza

A Magyar Rendőrség szerint nincs okuk, ezért nem is kértek elnézést Delhusa Gjontól..

Géza
Megszakítás