Home Főhírek Külföld Újabb fordulat a gyilkossági ügyben, Angela Merkel Chemnitzbe siet

Újabb fordulat a gyilkossági ügyben, Angela Merkel Chemnitzbe siet

Angela Merkel kancellárasszony, éppen most kelt fel.

Bő egy héttel a németországi Chemnitzben meggyilkolt 35 éves német édesapa ügyében újabb gyanúsítottat keres a rendőrség. A tanúvallomások szerint ugyanis az eddig őrizetbe vett iraki és a szír migráns mellett egy harmadik iraki bevándorló is felelős lehet Daniel H. haláláért.

A szászországi tartományi ügyészség közlése szerint meglapozott a gyanú, miszerint a 22 éves iraki állampolgárságú Farhad Ramazan Ahmad szintén felelős lehet a 35 éves német Daniel H. haláláért. Az elfogató parancsot azután adták ki az iraki férfi ellen, miután több szemtanú, sőt az egyik feltételezett elkövető is megerősítette, hogy Ahmad is megszúrhatta az áldozatot.

Az iraki bevándorló nem ismeretlen a hatóságok számára, 2016 óta több alkalommal is indult ellene rendőrségi eljárás. A hatóságok most egy 2016-ban készült kép alapján keresik, a rendőrség azonban nyomatékosan kéri az embereket, hogy ne próbálják meg feltartóztatni Ahmadot,

mert feltehetően fegyver lehet nála, amit nem is fél használni.

Ellenőrizni kell az elfogottak személyazonosságát

Az emberöléssel eddig két férfit gyanúsítottak meg, az egyiket szíriai, a másikat iraki állampolgárként azonosították. Az ARD beszámolója szerint most ellenőrzik személyazonosságukat. Az egyik gyanúsított, Alaa S. a szövetségi belügyminisztérium tájékoztatása szerint szíriai állampolgárságot adott meg, amikor 2015 szeptemberében a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) személyes meghallgatás nélküli – egy nyomtatvány kitöltésén alapuló – menedékjogi eljárást folytatott az ügyében és megadta neki a menedékjogot.

A BAMF felülvizsgálja az eljárást és ellenőrzi a megadott adatok valódiságát – közölte a belügyminisztérium. A másik gyanúsított, Yousif A. a menedékjogi eljárása során  tartott meghallgatásán benyújtott egy iraki személyi igazolványt és több más dokumentumot, amelyek rossz minőségű hamisítványnak bizonyultak.

Angela Merkel Chemnitzbe készül

A német kormánykoalíció részéről eddig a családi ügyekért felelős miniszter, Franziska Giffey volt az egyetlen, aki elment Chemnitzbe, hogy lerója kegyeletét a Daniel H. emlékére állított kegyhelyen. Jobban mondva talán ő volt az, akit a helyszínre küldtek. Angela Merkel kancellár több bírálatot is kapott, amiért a pattanásig feszült helyzetben nem sietett az egykori keletnémet városba, hogy csillapítsa az indulatokat.

A kancellár szóvivője kedden bejelentette, hogy a Merkel meghívást kapott Chemnitz polgármesterétől, amit el is fogadott. A napokban egyeztetnek a pontos időpontról és a látogatás programjáról, a szóvivő ezt követően ígért bővebb tájékoztatást.

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás