Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Jó családi iszony Vas megyében: nem akart hazamenni, ezért sógora vágta homlokon egy fejszével

Szombathely – Túl sokáig vendégeskedett a rokon, ráadásul haza sem akart menni, ezért egy férfi Vas megyében úgy döntött, fejszével próbálja távozásra bírni sógorát.

Persze, ezzel nem csak azt érte el, hogy a sógorát mentő vitte el, miután homlokon vágta egy fejszével, de azt is, hogy most börtönbe menjen 3 évre, ahol a másik bizonyosan nem fogja zavarni.

– A vádlott az élettársával és három gyerekével élt egy családi házban. Amikor a munkából fáradtan hazaért, észlelte, hogy az élettársának anyja és testvére – akikkel nem volt beszélő viszonyban – a konyhában tartózkodnak. A férfi finoman szólva sem örült a túl sokáig maradó vendégeknek, ezért felszólította őket, hogy hagyják el a házat. A vádlott ezt követően vitatkozni kezdett a sógorával, majd a vita hevében felkapott egy fejszét, amivel homlokon vágta élettársa testvérét – adta hírül az ügyészségi tájékoztatást a 24.hu. A fejen vágott rokon életveszélyes sérüléseket szenvedett, amiért az erőszakos férfi jogerősen 3 év börtönbüntetést kapott.

Forrás: Blikk.hu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás