Erős földrengés rázta meg Kréta szigetét szerdán helyi idő szerint 9 óra után. A richter skála szerinti 6-os erősségű rengés epicentruma 34 kilométeres mélységben, Kréta és Kíthira szigete között volt a tengerben az EMSC (European-Mediterranean Seismological Centre) adatai szerint – írta az Independent.

A földmozgást a Krétától 165 kilométerre fekvő Athénban is érezték. Az épületeket a szigeteken elővigyázatosságból kiürítették, de egyelőre halottakról és személyi sérülésekről nincs információ.

Az EMSC weboldalán egy, a helyszínen tartózkodó azt írja: „A rengés hosszú ideig tartott. Én éppen az utcán tartózkodtam, de hallottam, ahogy az erkélyek korlátai és rácsai recsegnek-ropognak.”

Egy másik kommentelő, aki 29 kilométerre tartózkodott a rengés epicentrumától, azt írta: „Ez volt a legerősebb rengés, amit valaha éreztem. A ház drámaian kilengett, félelmetes volt nagyon… Úgy éreztem, sosem lesz vége, hosszú másodpercekig tartott.”

 

Tegnap Albániában egy 6,4-es erősségű földrengés volt, ott a legfrissebb információk szerint legkevesebb 25-en meghaltak, több százan megsérültek, rengeteg ház pedig megrongálódott. Pár órával a tiranai rengés után pedig Boszniában mértek 5,4-es erősségű földmozgást.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: European-Mediterranean Seismological Centre