Home Főhírek Gazdaság Új Tisza-híd épül Szolnokon

Új Tisza-híd épül Szolnokon

A megyeszékhelyen épülő átkelő munkálatainak előkészítésére 1 milliárd 670 millió forintot biztosított a kormány.

Nemrég az M4-es Szolnoktól északra haladó új Tisza-hídjának kivitelezőjéről számoltunk be (a műtágyat a Duna Aszfalt Kft. építi meg), most pedig egy újabb Tisza-híd tervezéséről érkeztek hírek. Most a városon belül a Csáklya útnál kezdik meg egy új híd és a hozzá csatlakozó, Szandaszőlőst elkerülő út tervezését – derült ki a városban tartott sajtótájékoztatón. A híd és az elkerülő út megépítése mintegy 25-30 milliárd forintba kerül, és öt-hat éven belül készül el.

Már biztosították a forrásokat a projekt előkészítésére

A kormány az építkezés előkészítésére 1,67 milliárd forintot különített el az Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül – mondta el a az eseményen Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. Emlékeztetett: jelentős útfejlesztési program zajlik országszerte mintegy 3200 milliárd forintból, ennek az összegnek mintegy 60 százalékát a magyar költségvetés biztosítja.

A szolnoki fejlesztéshez először elkészítik a megvalósíthatósági tervek és a környezeti hatástanulmányt. Ezzel együtt még szükség van az engedélyezési tervek előkészítésére valamint az építési engedélyeket is beszerzik. A tervezési közbeszerzési eljárás várhatóan az idei év harmadik negyedévében indul majd el.

A beruházás által érintett terület (infostart.hu)

 

Új elkerülő út is épül

  • a Csáklya utca – Mártírok útja szintbeni kereszteződéséből indul,
  • a Felső Szandai réten létesülő, új körforgalmú csomópontokon átvezetéssel csatlakozik a 4-es számú főúthoz
  • egy különszintű csomóponton keresztül.

A tervezési feladat része lesz a Szandaszőlős városrész elkerülését biztosító új, kétszer egy forgalmi sávú út megtervezése is.

magyarepitok, infostart

ElőzőMai menű: Almás-ananászos csirkesaláta
KövetkezőA foglalkoztató teendője kereseti korlát túllépése esetén
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás