Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Új módszerük van az unokázós csalóknak

Új módszerük van az unokázós csalóknak

0
tarnokhir

Egy újbudai asszonyt vertek át unokázós csalók, egymillió forintot szereztek meg tőle. A csalók már nem mennek házhoz a pénzért, egy bankszámlára utaltatják az összeget.

Egy ismeretlen férfi angol telefonszámról felhívott egy újbudai asszonyt szeptember 13-án. Az unokájának adta ki magát, azt hazudta, hogy balesete volt és azonnal fizetni kell a biztosítónak. 1 millió 400 ezer forintot kért egy bankszámlára az asszonytól, aki egyből elrohant a bankba, és elküldte neki az összes megtakarított pénzét, 1 millió forintot.

FORRÁS: POLICE.HU

Amikor kijött a bankból felhívta a valódi unokáját, akkor jött rá, hogy átverték, ezek után feljelentést tett a rendőrségen. 

A hatóságok kiderítették, hogy a pénzt rövid időn belül egy másik számlára utalták át, aminek a tulajdonosa egy 43 éves biharkeresztesi nő, akit az otthonában elfogtak a rendőrök szeptember 19-én.

A nyomozás közben kiderült, hogy az átverésben részt vett még egy nő és egy férfi is. Rájöttek arra is, hogy az 1 millió forintot a három ember három különböző napon vette fel.

rendőrség pénzmosás miatt indított eljárást a 43 éves A. Vivien ellen.

origo, police

Exit mobile version
Megszakítás