A tervek szerint júliusban vehetik birtokba a több mint 17 méteres zalamerenyei kilátót a kirándulók.

A kivitelező tempósan dolgozik, jó ütemben halad a munkálatokkal Fotó: Gergely Szilárd

A szakemberek már javában dolgoznak a zalakarosiként ismert, de valójában Zalamerenye közigazgatási területéhez tartozó kilátó újjáépítésén – írja a zaol.hu.

A fából épült régi kilátó annyira károsodott az idők folyamán, hogy balesetveszélyessé vált, és emiatt tavaly le kellett bontani. Az építési munkálatok már javában zajlanak, az újjáépült kilátót várhatóan július elején vehetik birtokba a turisták.

Az objektum 4,5 méterrel magasabb lesz, mint a régi, több mint 17 méteres, aminek köszönhetően a felső szintről az erdők fölött minden irányban el lehet látni a Balatonig, a tó északi partjáig is. A tervek szerint stabilabb szerkezettel készül, mint a korábbiak, így vélhetően jóval tovább is bírja az időjárási és más viszontagságokat.

Forrás: nlcafe.hu, zaol.hu, facebook.hu