20.5 C
Budapest
2023. szeptember. 23. szombat

Tűzgyújtási tilalom: két megye kivételével mindenhol megszűnik

Dátum:

Megosztás:

Az elmúlt 72 órában az ország jelentős részén elérte a csapadék mértéke a 15-20 mm-t, egyes területeken ezt jelentősen meg is haladta, ami a tűzveszély csökkenését hozta magával.

Ennek köszönhetően augusztus 6-ától a Nébih, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyék kivételével, mindenhol feloldotta a tűzgyújtási tilalmat, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán.

Az intézkedésre a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével került sor, melynek alapján. 2021. augusztus 6-ától az alábbi megyékben megszűnik a tűzgyújtási tilalom:

  • Baranya,
  • Budapest,
  • Fejér,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Komárom-Esztergom,
  • Pest,
  • Somogy,
  • Tolna,
  • Vas,
  • Veszprém,
  • Zala
  • Békés,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Békés,
  • Hajdú-Bihar,
  • Heves,
  • Jász-Nagykun-Szolnok
  • Nógrád,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg.

A fokozottan tűzveszélyes időszak fenntartása az alábbi megyékben továbbra is indokolt:

  • Bács-Kiskun,
  • Csongrád-Csanád.

Utóbbi területeken tehát továbbra is tilos a tűzgyújtás, azaz nem szabad tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében, ideértve a térképen jelölt területeken található tűzrakóhelyeket, a vasút- és közútmenti fásításokat, valamint a parlag- és gazégetést is!

Fontos, hogy erdőterületen tüzet rakni a tűzgyújtási tilalom visszavonása után is csak a kijelölt és kiépített tűzrakóhelyen szabad, szélcsendes időszakban úgy, hogy az a környezetre veszélyt ne jelentsen. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig gondoskodni kell annak biztonságos eloltásáról. Fokozott figyelemmel kell eljárni az erdőn kívüli, illetve a lakott területeken is, mert a felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet. A tűz őrzéséről és annak eloltásáról a tűzvédelmi szabályok betartásáról a tűz gyújtója minden esetben köteles gondoskodni.

Az aktuális tűzgyújtási tilalomról és a tűzgyújtási szabályokról az www.erdotuz.hu vagy a www.katasztrofavedelem.hu honlapon elhelyezett térképen tájékozódhatnak.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep – Ne nézz fel! (Don’t Look Up) – videó

amerikai tragikomikum, vígjáték Két csillagász médiaturnéra indul, hogy figyelmeztessék az emberiséget a föld felé tartó, pusztító üstökösre. Az érdektelen...

Új idegenhonos meztelencsigafajok jelentek meg Magyarországon

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) munkatársai elsőként jelezték öt meztelencsigafaj hazai jelenlétét, vagy megerősítették...

Itt a Microsoft Copilot, az MI-alapú virtuális asszisztens

Yusuf Mehdi, Corporate Vice President & Consumer Chief Marketing Officer – 9/21 – 11am ET Épp most lépünk be...

Így látják a magyar egészségügy helyzetét a VOSZ szakértői

A magánegészségügyi szolgáltatók addig nem tudnak komplex, a fekvőbeteg-ellátás minden szegmensére kiterjedő szolgáltatásokat nyújtani, amíg az állami finanszírozás...