Home Főhírek Külföld Tűz miatt leállt a vasúti közlekedés a Csalagútban

Tűz miatt leállt a vasúti közlekedés a Csalagútban

hirmagazin 2015 06 24 070414

Leállították mindkét irányban a vasúti közlekedést kedden a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban – közölte a Eurostar szuperexpresszeket közlekedtető cég.

A Eurotunnel társaság szerint a síneken gumik égnek, ezért kellett felfüggeszteni a vonatok közlekedését.
Sztrájkoltak a kikötőben
Az óriási fennakadást a MyFerryLink francia komptársaság munkatársainak sztrájkja okozta, akik délelőtt eltorlaszolták a franciaországi Calais kikötőjét és a Csatorna-alagutat.

„A kikötői sztrájkolók közül egyesek behatoltak az alagútba, elfoglalták a síneket és ott autógumikat égetnek” – mondta az Eurotunnel szóvivője.

A kétszáz embert a rendőrség könnygázzal kiszorította az alagútból a délután folyamán, de arról nem érkeztek információk, hogy mikor indulhat újra a közlekedés Franciaország és Nagy-Britannia között az alagútban.

Az Eurotunnel a Twitteren arra kérte az utazóközönséget, hogy halassza el keddre tervezett útjait.

Az Eurostar azt közölte, hogy kedden nem indul több vonat London és Párizs között.

A tiltakozók először az A16-os autópályát foglalták el, leültek a sávokba, hatalmas dugókat okozva. Ott is autógumikat égettek, amíg a rendőrség be nem avatkozott. Amikor a rendőrök megpróbáltak az alagút bejáratát szabaddá tenni, az összecsapásban két tüntető könnyebben megsérült, őket kórházba szállították.

Eric Vercoutre, a Nord nevű szakszervezet főtitkára mintegy száz dolgozóval hajnalban letelepedett az alagúthoz. Azt követelik, hogy a kormány gyakoroljon nyomást a Eurotunnel csoportra, amelynek tulajdonába tartoznak azok a hajók, amelyeket a MyFerryLink üzemeltet. A szakszervezet azért aggódik, mert az Eurotunnel három hajójából kettőt el akar adni a konkurens DFDS nevű dán vállalatnak.

Az ajánlattételi határidő délután jár le, és a szakszervezeti kollektíva is szívesen felvásárolná a hajókat, a Eurotunnel viszont nem hajlandó az ajánlatukat megvizsgálni.

„A régió, a megye is támogat minket, olyan ajánlatot tettünk, amely alapján átvennénk mind a hatszáz dolgozót” – mondta a szakszervezeti vezető. „Szóba se jöhet, hogy a DFDS vegye át a hajóinkat, soha. Ha meleg nyárra vágynak, jöjjenek csak Calais-ba” – tette hozzá.

Az alagút eltorlaszolása a közlekedési fennakadásokon kívül általános káoszt okozott a kikötővárosban, ahol a Nagy-Britanniába való átjutásra tömegesen várakozó bevándorlók – kihasználva a helyzetet – felmásztak és elbújtak a veszteglő teherautókban.

A Csatorna-alagútban délutánig viszonylag folyamatosan haladt a közlekedés mindkét irányban, a kikötőben viszont már délelőtt leállították a hajóforgalmat.

Forrás: metropol; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Exit mobile version
Megszakítás