forrás:MTI

A támadást az al-Shabaab szomáliai szélsőséges iszlamista szervezet vállalta magára, és a hatóságok is ezt a csoportot tették felelőssé az akcióért.

 mészárlás

A parlamenti képviselők és kormányzati tisztviselők által frekventált Sahafi hotel bejáratánál az éjjel egy autóba rejtett pokolgépet robbantottak, majd fegyveresek megrohamozták a szállodát. Később egy újabb erős robbanás rázta meg az épületet, amelynél jelenleg is összecsapások folynak a biztonsági erők és a támadók között. A biztonsági műveletben részt vesz az Afrikai Unió szomáliai békefenntartó ereje (AMISOM)

A támadást az al-Shabaab szomáliai szélsőséges iszlamista szervezet vállalta magára, és a hatóságok is ezt a csoportot tették felelőssé az akcióért. A terrorcsoport egyik szóvivője a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, fegyveresei „elfoglalták a hotelt, ahol az ellenségeink laktak”.

A halálos áldozatok között van egy parlamenti képviselő és egy volt tábornok, valamint a hotel tulajdonosa is. Más kormánytisztviselők, őrök és civilek is életüket vesztették. Az áldozatok száma tovább nőhet, mivel úgy tudni, több sebesült van még a szállodában.

Egy beszámoló szerint a rendőrség egy létrán keresztül számos kormánytisztviselőt menekített ki a hotelből.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges al-Shabaab több ezer ember haláláért felelős Szomáliában. A szervezet korábban Szomália jelentős részét, közte a fővárost is uralta, de az elmúlt években az Afrikai Unió csapatainak segítségével sikerült kiszorítani Mogadishuból és az ország nagyobb városaiból. Ezt követően az al-Shabaab taktikát váltott, és a hagyományos fegyveres harc helyett gerilla-hadviselést folytat és öngyilkos merényleteket követ el.