Ezen a hétvégén gyereknapi programok, Nyári PagonyFeszt, Nagy Sportágválasztó és Hófehérke-bemutató várja a legkisebbeket.

Május utolsó vasárnapja a gyermekek napja, ennek megfelelően számos izgalmas és szórakoztató program kínálkozik a gyermekes családok számára a fővárosban. Zsonglőrök, szabadtéri játékok, vidám, színházi előadások, koncertek, sportprogramok várják az érdeklődőket, és még tündérröptetés is lesz.

A hétvégi programokon olimpikonokkal is találkozhatnak a gyerekek, kipróbálhatják, milyen lehet cirkuszban dolgozni, együtt énekelhetnek a Kalákával, a táncos kedvű fiatalok pedig gyakorolhatnak az Experidance Táncakadémia diákjaival.

Városligeti gyermeknap

Városliget – május 26-27., 10-18 óráig – Ingyenes program

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1990 óta szervezi Budapest Főváros Önkormányzatával közösen a Városligeti Gyermeknapot. A kétnapos, ingyenes rendezvényen fellép többek között Gubás Gabi, az Aranyszamár Színház, a Kaláka együttes, a Tázló Együttes, Ivett bohóc és Nóri zsonglőr, illetve a Baross Imre Artistaképző és az Experidance Táncakadémia diákjai.

Lesz néptáncbemutató, lovasterápiás bemutató, pénzügyi kalandpark, focikupa, ingyenes fogászati és nőgyógyászati szűrés, valamint ismereteket gyűjthettek a biztonságos internetezésről és a biztonságos közlekedésről is.

További részletek a programról.

Nyári PagonyFeszt – Irány a kert!

Petőfi Irodalmi Múzeum – május 26., 10 órától

Igazi cirkuszos-színházas Pagonyfeszttel várnak mindenkit a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében: számtalan színházi, mesés, zenés, kézműves programból válogathatnak az odalátogatók, lesz Ébredj reggel Maszattal, majd egy szuper Boribon-koncertre is sor kerül.

Egy különleges színházi előadással bemutatkozik Marék Veronika meséjéből A bohóc és a kis majom, majd Molnár Piroska meséli el Pöttyös néni történetét. A Budapest Bábszínház elhozza Jakabot, hogy teljes legyen ez a nap. A gyerekek kipróbálhatják a zsonglőrködést, és beleshetnek a cirkusz kulisszái mögé a Tintaló Cirkusz jóvoltából.

További részletek a programról.

tabor-gyerekek

Gyermekfesztivál

Magyar Színház – május 26., 10 órától

A színházba járást nem lehet elég korán elkezdeni. Ezért hívja a Magyar Színház évente egyszer egész napos Gyerekfesztiválra a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket – azzal a nem titkolt szándékkal, hogy mielőbb magyar színházbaráttá váljanak. Az idei évadban a Gyerekfesztivál a Magyar Színház népszerű gyermekelőadásai, a Rumini, A békakirály és a Tótágas-történetek, valamint a jövő évadban megvalósuló Tündér Lala köré szerveződik.

Az előadásokon túl játékos programokkal, tündérröptetéssel, a Babtekergő ügyességi és kreativitást fejlesztő játékaival, valamint Kárász Eszter és az Eszter-lánc Mesezenekar koncertjével várják a kicsiket és nagyokat.

További részletek a programról.

DM Gyereknap

Magyar Vasúttörténeti Park – május 26-27., 10-20 óráig, 14 év alattiaknak ingyenes

Mára már hagyománynak számít, hogy gyermeknap alkalmából a Vasúttörténeti Parkban egy hétvégén át a nevetésé és a vidámságé a főszerep. Idén május 26-án és 27-én várja a családokat a dm Gyermeknap, ráadásul mind a két napon Közlekedési nappal is kibővül a programkínálat. Szombaton fellép az Apacuka zenekar, az Óperenciás Babszínház és az Alma együttes, vasárnap pedig Szalóki Ági, a Fabula Bábszínház és az Eszter-lánc Mesezenekar koncertje várja a családokat. A 14 év alatti gyermekeknek ingyenes a belépés.

További részletek a programról.

Budapesti Nagy Sportágválasztó

Merkapt Maraton Sportközpont – május 25-26., 9-17 óráig

Boji, Leung Ting Wing Tsun Kung Fu, Tamburello, Tchoukball, Wushu… Tovább is van, mondjuk még? A jól ismert sportágak mellett ilyen különleges mozgásformákat is kipróbálhat bárki, aki ellátogat a XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztóra. A május 25-26-án megrendezendő eseményen több mint száz sportág mutatkozik be. A helyszínen ismert olimpikonokkal is részt vesznek, a fiatalok akár együtt is sportolhatnak velük.

További részletek a programról.

Hófehérke

Papp László Budapest Sportaréna – május 27., 17.00

Mindenki ismeri a népszerű Grimm-mese, a Hófehérke történetét. Van azonban pár részlet, amit biztosan sokan nem hallottak még eddig. Hófehérke és a Herceg már a történet közepén egymásra talált, és boldogan éltek az erdő mélyén. Ez persze nem tetszett a gonosz Királynőnek, így szörnyű bosszút forralt: elkészítette a legmérgesebb varázsszert, az Álomcsókot. Ezt a láthatatlan varázslatot a törpék házára bocsátotta.

Furfangos csellel sikerült legyőzniük a gonosz Királynőt, aki maga lépett a tettek mezejére: felismerhetetlenül rút külsőt öltött, és útra kelt egy mérgezett almával a törpék házához, hogy Hófehérkét végérvényesen kiradírozza ebből a meséből. Innentől megint ismerős a történet, igaz?

További részletek a programról.

Kellemes pihenést és jó szórakozást kívánunk a picikkel a hétvégi programokon! Hirmagazin.eu

Forrás: Femina.hu