Hirmagazin
Image default
Bulvár

„Túl van a nehezén” – Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, ilyen állapotban van most

Budapest – A felesége szerint az Edda Művek vezetője már túl van a nehezén.

Már otthon gyógyul az Edda Művek vezetője / Fotó: Fuszek Gábor

Már otthon gyógyul az Edda Művek vezetője / Fotó: Fuszek Gábor

– Attila sokkal jobban van, már el is hagyhatta a kórházat. Túl van a nehezén, itthon lábadozik – árulta el a Ripostnak Pataky Attila (69) felesége, Nyikovics Orsolya (45). A riport szerint a legendás énekes immár nem akarja titokban tartani, hogy az új koronavírus támadta meg a szervezetét.

– Természetesen még beletelik egy kis időbe, amíg Attila visszanyeri az erejét, de már nincsenek komoly fájdalmai, a hangulata is egyre jobb. Azt hiszem, túl vagyunk a nehezén – mondta a hitves, de arra nem tért ki, ő hogyan óvja magát a Covid 19 fertőzéstől.

– Az utóbbi napokban rengeteg aggódó üzenetet kaptunk minden fórumon. Attila felé áradt a szeretet, és biztosak vagyunk benne, hogy ennek is köszönhető, hogy a javulás útjára lépett. Nagyon hálás ezért a szeretetért – tette hozzá a kozmetikus.

Ahogy azt elsőként megírtuk, Pataky Attilát a Szent László kórházban kezelték.

– Nagyon nem vagyok jól – válaszolta megkeresésünkre szűkszavúan a Minden sarkon álltam már című Edda-sláger énekese, akinek a hangján is hallatszott, hogy kínokkal kell megbirkóznia.

– Persze, hogy vannak fájdalmaim, de majd elmúlik ez is – tette hozzá a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekes. Állítólag a zenekar basszistája, Kicska László (54) is gyengélkedett, de csak Gömöry Zsolt (58), az Edda billentyűse ismerte el, hogy a Covid 19 támadta meg a szervezetét. A múlt héten Gömöry is kórházba került, akinek az állapota sajnos rosszabbodott.

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás