A 42 éves, kétgyermekes Paul Crush-t holtan találták szerdán egy essexi UPS-raktárban. Valószínűleg szívrohamban halt meg, miután naponta több száz csomagot szállított ki az elmúlt hetek folyamán. „Konkrétan halálra dolgozta magát a 12 órás műszak alatt”- mondta az elhunyt egyik barátja.

Az essexi Chelsford-ból származó Paul egy nyolcéves kislány és egy négyéves kisfiú édesapja volt. Évente 30.000 fontot keresett a logisztikai cégnél.

Az UPS munkatársai általában napi 100 csomagot szoktak kiszállítani, de a karácsonyi időszak alatt ez a szám több mint a kétszeresére nőtt.

Az elhunyt futár egy másik barátja így nyilatkozott a The Sun-nak: „Láttam, hogy kávét ivott, mielőtt megkezdte volna a műszakját. Fáradtnak tűnt és azt mondta, hogy alig bírt kikelni az ágyból. De közben ugyanolyan vidámnak látszott, mint máskor. Ráadásul mindig elvállalta a plusz munkákat”. Munkatársai szerint a férfi halálra dolgozta magát.

A logisztikai cég nyilatkozatában kijelentette: „Nagyon megrendültünk a hír hallatán, szörnyen érint minket a munkatársunk halála. Részvétünket szeretnék kifejezni a családjának, a barátainak és a kollégáinak, együtt érzünk velük”.

(Mirror)