Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Tragédia az óvodában – A túlélő kisfiú: sírva néztem végig Mercédesz halálát

Tragédia az óvodában – A túlélő kisfiú: sírva néztem végig Mercédesz halálát

A négyéves Edvárd is lezuhant a mászókáról, szörnyű trauma számára, hogy látnia kellett Mercédesz halálát

Habár a kórházból kiengedték, szinte megállás nélkül az átélt tragédiáról beszél Edvárd.

A négyéves gyerek zúzódásokkal megúszta a balesetet, de a lelkében vélhetően sosem múló sebek maradnak.

gyermekhalál
A négyéves Edvárd is lezuhant a mászókáról, szörnyű trauma számára, hogy látnia kellett Mercédesz halálát

Nem csillapodnak a kedélyek a kétezer lelket számláló Heves megyei településen, miután tegnapelőtt egy mászóka kidőlt az óvodában, és agyonnyomta a hatéves Mercédeszt. A csányi tragé­diában két másik négy év körüli kisfiú is megsérült. Ahogy a baleset utáni órákban, úgy tegnap is a felelősöket követelve, legalább százan gyűltek össze a polgármesteri hivatalnál.

A szerencsétlenül járt Mercédesz két barátjával játszott a mászókán, amikor az váratlanul kidőlt. A kislánynak esélye sem volt a túlélésre, társai szerencsésen megúszták. Cserna Edvárd arcán sebek éktelenkednek, az orra bedagadt. Tegnap délután haza is engedték, a harmadik gyermeket agyrázkódása miatt még kórházban tartják.

A rendőrség nyomoz: miképp dőlhetett ki a mászóka

– Nem akartam a balesetről kérdezni, még sokkos állapotban van, de magától elkezdett róla beszélni. Mercikét sokszor szokta emlegetni, nagyon szerették egymást. Arról beszél, hogy eldőlt és vérzett a szája, a fejét pedig beütötte, aztán sírva nézte a barátnője haláltusáját. Azt is szokta mondani, hogy meghalt a kislány, de szerintem nem tudja még, hogy ez mit jelent – mesélte a Borsnak a négyéves fiú édesanyja, Krisztina.

A balesetben elhunyt hatéves Mercédesz családja teljesen összeomlott. A hagyományokhoz hűen azóta virrasztanak. A gyászoló apa, Radics Béla azt mondja: nem szeretnének konfliktust, de jogi úton mindenképpen szeretnék elszámoltatni a felelősöket. A család teg­nap gyertyát gyújtott az óvodánál.

A gyászoló édesapa halott kislánya húgát tartja karjában. Radics Béla jogi lépéseket tesz © Czerkl Gábor

– Kétségbeesve próbáljuk elterelni a gyerekek figyelmét, de mindössze félórára sikerül. A tragédia napján nem tudtunk, de azóta visszamentünk a helyszínre. Mercike egy évvel idősebb testvére rosszul lett, amikor meglátta a kidőlt mászókát – mesélte tegnap az elhunyt kislány édesapja.

Medve István, a település polgármestere a tragédia napján a Borsnak azt nyilatkozta: a mászókát éppen most szerették volna felújítani. A helyiek arról beszéltek, hogy a szülők korábban több százezer forintot gyűjtöttek a szóban forgó eszközök felújítására, de változás nem történt. Tegnap hiába kerestük, nem tudtuk erről megkérdezni a település első emberét. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett ve­szélyeztetés miatt nyomoz, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Mercédesz a helyszínen elhunyt

A ValóVilág című műsorból ismert Bracsó Krisztián a hatvani kisebbségi önkormányzat képviselőjeként érkezett a helyszínre. Több helyi is arról beszélt neki, hogy az elmúlt évben az óvoda udvarán történt egy hasonló baleset, ahol szintén megsérült egy gyermek.

bors

ElőzőTizenöt fő illegális migránst tartóztattak fel rendőreink
KövetkezőDiétás, mégis laktató ez az ízletes saláta
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás