Lassan egy hónap telt el azóta, hogy a Jóban Rosszban korábbi színésznőjének exe egy láthatásról nem vitte vissza anyukájuknak Zarát és Andriskát. Viki azóta többször szerette volna visszakapni a kicsiket, de nem járt eredménnyel. -írja a Bors

2015-09-14_123559

Ezúttal ismét megpróbálta elhozni a gyerekeket, hogy legalább a hét végén velük lehessen, de mivel félt korábbi szerelme reakciójától, testőrökkel érkezett a budakalászi házhoz.

– Csütörtökön még beleegyezett a dologba, de péntek délelőtt már nem reagált a kérdésemre, hogy biztosan mehetek-e a gyerekeimért – panaszolta a színésznő az üres családi ház előtt, miközben kétségbeesve próbálta elérni exét telefonon. Idővel a férfi meg is érkezett, ám a gyerekek nem voltak vele. Hangos veszekedés kezdődött közöttük, Viki kérte, hadd vigye magával a kicsiket, de az apa hajthatatlan volt, sőt rendőrt hívott, a sajtójelenlét miatt ugyanis nagyon dühös lett.

Rövidesen a szentendrei kapitányságról ki is érkezett egy járőr, aki megállapította, hogy sem szabálysértés, sem bűncselekmény nem történt.

– A rendőr előtt azt mondta, ha megmondom a címet, hová akarom vinni Zarát és Andriskát, akkor odaadja őket – magyarázta Viki a házban folyó eseményeket. – Hiá­ba tettem eleget a kérésének, ez sem volt jó neki. Kikötötte, hogy menjenek el a testőrök és az újságírók. Majd azzal jött, hogy látni akarja, hol leszünk.

Viki továbbra sem érti, miért nem adja vissza a piciket az apa.

– Most sem voltak vele, fogalmam sincs, kivel vannak… – sóhajtott Viki, akit nem nyugtatott meg, hogy az eredménytelen láthatásról rendőri jelentés készült, amit eljuttatnak a gyámhatósághoz.
Az apa nem kívánt nyilatkozni, de azt kiabálta volt párjának, ha egyedül, kamerák és testőrök nélkül megy, odaadja neki a gyerekeket.

– Nem hiszek neki – reagált erre a kétségbeesett anyuka. – Amikor egyedül jöttem, akkor sem vihettem el őket. Ez csak egy újabb kifogás. Arról pedig szó sem lehet, hogy kettesben maradjak vele, mert félek tőle – szögezte le Viki, aki korábban arról beszélt, hogy párja agyba-főbe verte.

Igaz, a férfi ezt tagadta. Hyross Virág, a színésznő ügyvédje úgy látja: a mostani események is igazolják, hogy az apa csupán látszatra akar együttműködést. Szorcsik H. Viki szakításuk után gyermekelhelyezési pert indított, azonban az ítéletig mindkét szülőnek joga van ahhoz, hogy a kicsikkel legyen.

Forrás: TheNews