Hat védőoltás válhat ingyenessé, vagy részben támogatottá a jövőben. Ilyen például a bárányhimlő, a rotavírus, két típusú agyhártyagyulladás és a hepatitis B-törzse elleni vakcina. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta: a bővítés mellett egészségügyi okok és komoly nemzetgazdasági érdekek is szólnak.

Egy édesanya elmondása szerint köztudott, hogy mindenki átesik a bárányhimlőn, de manapság nagyon komoly szövődmények alakulhatnak ki. Sajnos az ismeretségi körükben is volt olyan, akinek a gyermeke nem volt beoltva és elég komoly szövődmény alakult ki, kórházba is kerültek. Mindezeket átgondolva úgy döntöttek férjével, hogy mindkét gyermeknek beadatják az oltást.

Az egyik leggyakoribb betegség hazánkban a bárányhimlő

A bárányhimlő az egyik leggyakoribb betegség Magyarországon: évente mintegy 40 ezren kapják el, főként gyerekek. Általában ősszel üti fel a fejét. Rendkívül ragályos, gyakran okoz tömeges megbetegedéseket óvodákban és iskolákban.

Pátri László, csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos szerint egészen súlyosan tud lezajlani, extrém esetben fatális is lehet. „Néha kórházba is kerülnek gyerekek, ennek lehet oka tüdőgyulladás, idegrendszeri szövődmények, vagy súlyos felülfertőződések egyaránt. A szövődmények aránya egyébként olyan 4-6 százalék” – hangsúlyozta a szakember.

 

Illusztráció Fotó: Shutterstock

A bárányhimlő elleni vakcina nem tartozik a kötelező oltások közé, így jelenleg fizetni kell érte. A teljes védettséghez szükséges két adagért átlagosan 20 ezer forintot kell fizetni. Hamarosan viszont ingyenes lehet. A kormány ugyanis úgy tervezi, hogy beveszi a Nemzeti Védőoltási Programba.

„A bárányhimlő mellett nagyon komoly nemzetgazdasági érvek szólnak”

Egészségügyi és komoly nemzetgazdasági érvek szólnak amellett, hogy ingyenes legyen a bárányhimlő elleni védőoltás. Ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta a csütörtöki kormányinfón. Lázár János hangsúlyozta: egyelőre még az egyeztetések zajlanak, de a döntéssel a betegségmegelőzés mellett az is a cél, hogy csökkentsék a táppénzre fordított kiadásokat.

„Vannak olyan betegségek, rotavírus, hepatitis, ahol ezeket a vizsgálatokat elvégeztük, ezek esetében kell, vagy nem, ajánlott vagy nem, mit mond a szakma, szakmai kérdés ez és a szakma véleménye alapján fog dönteni a kormány. Vannak azonban olyan megbetegedések, ahol a táppénznek, amit a szülők vesznek igénybe, bárányhimlőnél például már nemzetgazdasági jelentősége van, azt számolták ki a kollegák, hogy többe kerül a táppénz, mint a védőoltás.”

A miniszter hozzátette a jövőben hat védőoltás válhat ingyenessé, vagy részben támogatottá. Ilyen a bárányhimlő mellett a rotavírus, a hepatitis, illetve az agyhártyagyulladás B és C típusa elleni vakcina is.

Forrás: MTI

ElőzőA nap képei: Az 1956-os forradalom képekben
KövetkezőA legízletesebb gomba krokett! Próbáld ki, egymás után eszed majd őket!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza