Az ORFK adatai szerint csak 2015-ben, eddig mintegy 311 ezer migráns érkezett Magyarországra. Az MTI készített egy infografikát, melyen is jól kivehető, hogy a menekülők által használt útvonalak közül a balkáni most a legtúlterheltebb, de az ember-áradat nem csökken, hanem őj utakat fedez fel magának.

hirmagazin_2015-10-06_152357

A kerítésépítés mondhatni elég jól halad itthon, valamint a miniszterelnök politikája is egyre jobb visszhangokat kap Európa-szerte, ahogy fokozatosan szembesülnek a lakosok az eltérő kultúrkörből érkező emberáradattal. Oroszország ringbe szállásával Szíriában kibontakozóban van egy nemzetközi konfliktus, amiből Törökország sem fog kimaradni – vagy már benne is van? Recep Tayyip Erdogan tegnap az Európa Tanács elnökével tárgyal. A Donald Tusk-kal történt egyeztetései során Erdogan nem mulasztotta el kifejezni, hogy országa Európánál tízszer több menekültet fogadott be.

A török államfő szerint az EU-ba csupán 250 ezer menedékkérő özönlött be, ezzel szemben Törökország 2.5 millió embernek nyújt menedéket – aki jobban utána néz, láthatja, hogy Európa túlzásba is vitte a beáramló emberek elhelyezését, közel 800 ezer ember érkezett. Az elmúlt pár hónapban közel 160 ezer ember csak a nyugat-balkáni útvonalon, további kb. 500 ezer csak a Mediterrán térségen át. Ennek ellenére Erdogan úgy fogalmazott:

„A mi országunk az, amely veszélyben van, ennek ellenére nem zártuk be ajtónkat a menekültek és menedékkérők előtt”.

hirmagazin_2015-10-06_152439

Bár a német kormányszóvivők cáfolták, a Bild-nek állítása szerint tudomása van egy olyan dokumentumról, mely 1,5 millió menedékkérő befogadásáról beszél. A cáfolat ellenére, ez a meg nem erősített szám nem is elképzelhetetlen az eddigi német politika fényében.

Ahogy a „bizalmas minősítésű” dokumentumban szerepel,

„a menedékkérők nagy száma rendkívüli teher az elhelyezésükért, ellátásukért felelős tartományoknak és önkormányzatoknak, és az ellátórendszer összeomlása fenyeget”.

A dokumentum további állításait idézve a Bild leírta, hogy az Afganisztánból, Irakból és Szíriából érkezőknek van a legnagyobb esélye arra, hogy befogadják őket, szemben a Balkánról érkező menekülőkkel. A hivatkozott dokumentumtól független forrás nem megerősített adatai szerint csak szeptemberben 163 ezer migráns érkezett Németországba, pontosabban ennyi embert regisztráltak az EASY (Erstverteilung von Asylbegehrenden, vagyis a „menedékkérők elsődleges elosztása”) nevű nyilvántartási rendszerben. Még ha kacsa is a legolvasottabb német napilap által közült dokumentum, egy egyértelmű tendenciát és elhibázott politikát fest le – az is világos, hogy ha Németország az eddigi szellemben folytatja a migráns-politikáját, ez a prognózis meg is valósulhat.

„A közel-keleti országokat jellemző családszerkezet alapján azzal kell számolni, hogy minden menekült 4-8 rokon áttelepítését kezdeményezheti” – idézi a Bild.

hirmagazin_2015-10-06_152510

Az MTI infografikáin is látható, hogy a legtöbb migráns illegálisan lépi át a határt, Törökország felől, Macedónián át. A Földközi Tengeren át is rengetegen jönnek: a görög szigeteket megkerülve csónakokon, csempészhajókon Szíriából és Irakból, de több ezren az észak-afrikai országokból eveznek az EU-ba a jobb élet reményében.

hirmagazin_2015-10-06_152557

A német és osztrák lakosság több helyen tart demonstrációkat az áradat megfékezése érdekében. Például a jobboldali és kimondottan iszlámellenes Pegida mozgalom (mely rendszeresen tart több ezres demonstrációkat) mellett a szászországi Sebnitz lakossága is demonstrált a hétvégén azért, hogy a kormány zárja le az országhatárt.

Ez a fajta növekvő elégedetlenség érzékelhető Ausztriában abból is, hogy a múlt hétvégén tartott felső-ausztriai választásokon jelentős népszerűségvesztéssel kellett szembenéznie a koalíciónak, ugyanis a szélsőjobboldali FPÖ gyűjtötte a legtöbb szavazatot.

hirmagazin_2015-10-06_152630

Németország újraegyesítésének 25. évfordulóján (október 3.) Angela Merkel úgy fogalmazott hogy „Ma, 25 év elteltével is nagy kihívásokkal nézünk szembe. A menekültáradatot kell tudnunk kezelni, amit nem győzők eleget hangsúlyozni, hogy Németország nem tud egyedül megoldani. Csak együtt Európával, illetve közösen, a világ országainak összefogásával”.

Sokak szerint az EU-ba tartó menekülthullámot nem európai, hanem sokkal inkább széleskörű nemzetközi összefogással kell kezelni, miközben a konfliktuszónákban ott, helyben kell megoldani azokat az okokat, amik az elvándorlást generálják.

Tegnap Drezdában a Pediga tartott egy több ezer fős részvételű demonstrációt, ahol az egyik résztvevő így nyilatkozott:

„Meggyőződésem szerint Merkel politikája a nemzeti érdekek ellen van. Ez nagyon aggaszt engem. Ez majdnem hazaárulás. Elfeledkezett az esküjéről, amit akkor tett, amikor hivatalba lépett”. Ezzel szemben azonban volt ellentüntetés is, azon azonban pár százan vettek részt.

Forrás: iszlamallam.blog.hu