forrás: MTI

Harmincöten meghaltak szombaton egy autóbusz-balesetben a Dél-afrikai Köztársaságban, és 65-re nőtt a halálos áldozatok száma abban a közúti balesetben, amely az országgal szomszédos Szváziföldön történt egy nappal korábban.

hirmagazin_2015-08-30_064718

A Dél-afrikai Köztársaság Kelet-Fokföld tartományában egy autóbusz eddig ismeretlen okból letért az útról egy meredek hegyoldalon, és a mélybe zuhant. A közútkezelő hivatal tudomása szerint kilenc utas túlélte a katasztrófát, közülük egy sérült meg súlyosan, nyolc pedig könnyebben. A kelet-fokföldi egészségügyi hatóságok szóvivője viszont úgy tudja, hogy a kilenc túlélő közül hatnak válságos az állapota. A halottak között négy gyerek van. Az áldozatok feltehetőleg mind abból a faluból, Willovale-ből valók, ahonnan a busz indult.

A szváziföldi balesetben sok fiatal nő utazott arra a hagyományos évenkénti szertartásra, amelynek során III. Mszváti király új feleséget választ magának szűz lányok közül. A lányokat a platóján szállító teherautó összeütközött egy másik járművel a Mbabane és Manzini közötti autóúton. Több áldozaton áthajtottak az úton, miután leestek a járműről. Korábbi jelentések szerint 38-an haltak meg, de sok volt a válságos állapotban lévő sérült, akik közül egy civilszervezet szerint 27 később halt bele sérüléseibe. A szváziföldi kormány nem erősítette meg a civilszervezet értesülését.