Megint önvezető autókkal kísérleteztek a magyar utakon, méghozzá élesben, a forgalomban. Nyíregyházáról indult el a konvoj, kilenc elektromos kocsival, és autópilóta módban jutottak el a főváros mellett található Zsámbékra.

Kép: 444

Ez majdnem 300 kilométer. Ültek sofőrök a kocsikban, de csak figyelték, felügyelték a robotot.Egyetlen kézzel, vagy akár emberi beavatkozás nélkül is lehet vezetni ezt az elektromos meghajtású autót.

Boronkay Péter kétszeres világbajnok paratriatlonista először ült ilyen jármű volánja mögött. Azt mondta: ép és fogyatékkal élő emberek számára is egyaránt segítség az, hogy az ilyen okos járműveket rá lehet bízni akár a robotpilótára is.

A autók volánjánál természetesen végig ültek sofőrök, így szükség esetén bármikor átvehették volna az irányítást a robotpilóta helyett. A kísérlet egyébként sikerült, az önvezető járművek kora délután, mintegy 290 kilométer megtétele után – rendben megérkeztek Zsámbékra.

Forrás: hirado.hu