Több mint kétszáz halálos áldozatuk van az áradásoknak és földcsuszamlásoknak Nepálban, Indiában és Bangladesben

– jelentették hétfőn a helyi katasztrófavédelmi hatóságok.

Nepálban a monszunesők okozta természeti katasztrófákban június 12-e óta száztizennégyen haltak meg, többségük földcsuszamlások miatt. Az országból szombat óta ismét heves esőzéseket jelentettek, a katasztrófavédelem szóvivője azt mondta, országszerte szinte az összes folyóparti településen árvízriasztást adtak ki.

Bangladesben legalább huszonegy ember, köztük tizenhat gyerek halt meg, és több mint 2,6 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat hétfőig.

A kelet-indiai Asszám államban nyolcvannégyen haltak meg, és majdnem ötszáznegyvenhárom ezer embert telepítettek ki május vége óta, az árvizek elérték a közeli Bihar államot is, ahonnan szintén jelentettek halálos áldozatokat. A világ legnagyobb orrszarvú-populációjának otthont adó, Asszámban található Kaziranga Nemzeti Parkban 100 állat pusztult el.

A három ország hatóságai felhívták a figyelmet arra, hogy a térségben további esőzések várhatók az elkövetkezendő egy hétben, s csak utána lehet szárazabb időszakra számítani.

Dél-Ázsiában gyakoriak a földcsuszamlások a monszunesős időszakban, amely júniustól egészen szeptemberig tart.

Hirmagazin.eu

ElőzőÖtödik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma
KövetkezőElvégezték a tizenegyezredik szervátültetést Magyarországon
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza