Több mint hatszáz babát tekinthettek meg a komáromi Generációk Házában nyílt babakiállításon az érdeklődők. A játékokra rengetegen voltak kíváncsiak, színültig megtelt a terem a babák kedvelőivel. Minden korosztály képviseltette magát, a legkisebbektől egészen a nyugdíjasokig.

Józsy Judit szervező, a komáromi kulturális csoport munkatársa elmondta, nyolc kiállítót is meg tudtak szólítani az ötletükkel. A tárlaton a porcelánbabák mellett a kézműves babák is megjelentek, több technikával foglalkozó alkotót invitáltak meg.

Józsy Judit azt is hozzátette, a kiállítással szerették volna egy kicsit megállítani a mai rohanó világot és visszahozni a babázás hagyományát. Úgy gondolja, a mai világban is van még létjogosultsága a játékbabáknak. Az eseményt Pethő Marcell és Musicz Anna produkciója is színesebbé tette.

Kiállítók: Janka Ferencné, Grónyi Mária, Horváth Judit, Szepesi Tamásné, Veresné Szkocsek Mária, Petrák-Vass Gabriella, Vecsey Viktorné és Márkiné Tárnok Eszter. A kiállítás október 20-ig még megtekinthető. 

Facebook-poszt

Forrás

SKYTING MAGAZIN