Tizenegy megyére elsőfokú, két megyére pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hőségre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország középső részére és a Nyugat-dunántúli területekre: Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Veszprém és Zala megyére elsőfokú, míg Győr-Moson-Sopron és Vas megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

hőség
Illusztráció  (MTI/AP/Danny Lawson)

Csütörtökön napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel.

Helyenként, elsősorban a Dunántúlon és a középső országrészben fordulhat elő zápor, zivatar a nap második felében. Megélénkül a nyugati, délnyugati szél. Zivatarok idején átmenetileg viharos széllökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 30 és 35 fok között valószínű. Késő estére 19 és 27 fok közé hűl le a levegő.

Pénteken több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.

Összességében több helyen valószínű zápor, zivatar.

A nyugati, délnyugati szél megerősödik, helyenként és zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul.

Szombaton kevés gomolyfelhő mellett sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél napközben több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Vasárnap sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződés várható, szórványosan valószínű zápor, zivatar. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között alakul.

met.hu