A támadó fellebbezett az ítélet ellen.

A bíróságon kellett felelnie tettéért annak az encsi férfinak, aki tavaly februárban székkel támadt otthonában a rendőrökre. Ahogy médiánk is megírta, hogy a rendőrök azért keresték fel a férfit az otthonában, mert korábban kamera rögzítette, amikor egy élelmiszerboltból lopott.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Miután a rendőrök kiértek az otthonához, a férfi észrevette a rendőrautót: először megpróbált elmenekülni, s többszöri felszólításra sem állt meg. Ezután pedig úgy döntött, megpróbálja megállítani a rendőröket:

Két kézzel megragadott egy tízkilós, fémlábú irodaszéket, a magasba emelte, majd a rendörök feje felé ütött vele. Noha az egyik rendőr kivédte a kezével a támadást, de így is nyolc napon túli sérülést szenvedtek.

A történtek után a férfi családja is nyilatkozott, akik teljesen másként emlékeznek. A férfi élettársa azt állította, a barátja csak arrébb akarta rakni a széket, a rendőr pedig rá támadt.

Szakértői vélemények súlyos fogyatékosságot állapítottak meg nála, a fiam írni, olvasni sem tud, mégis lecsukták– nyilatkozta akkor az elítélt édesanyja.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Az Encsi Járásbíróság két és fél év letöltendő szabadságvesztésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte a támadót hivatalos személy elleni, felfegyverkezve elkövetett erőszak és könnyű testi sértés miatt. Az ítélettel szemben a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, míg az ügyész három napot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, így az Ítélet nem jogerős.

Ügyészség

Hirmagazin.eu