Home Sport Sporthirek Tizennégy éves magyar sportoló kap fair play díjat

Tizennégy éves magyar sportoló kap fair play díjat

Magyar Olimpiai Bizottság

Az evezős Gosztonyi László Péter révén magyar sportolót is elismerésben részesít a Nemzetközi Fair Play Bizottság.

A szervezet vasárnapi közleménye szerint a végrehajtó bizottság a hétvégén Budapesten tartotta idei első ülését. A Kamuti Jenő vezette testület számos fontos döntést hozott, többek között határoztak a nemzetközi fair play díjazottakról is. A hétvégi ülésen több mint 40 jelölést vitattak meg a tagok, majd hoztak döntést az elismerésekről.

A világ minden tájáról beérkezett javaslatok közül idén egy magyar sportoló elismeréséről is határoztak: az evezős Gosztonyi László Péter a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnökéről, Jacques Rogge-ról elnevezett ifjúsági kategória trófeáját veheti majd át fair play cselekedetéért.

A tavaly júliusi magyar bajnokság 1000 méteres távján az akkor 13 éves versenyzőt győztesnek hirdették ki a célba érkezés után.

Ő maga ezt nem így érezte, ezért jelezte a bíróknak, hogy szerinte nézzék meg a célfotót. Neki lett igaza, a fotó alapján nem ő, hanem egy versenyzőtársa lett a táv győztese, ő pedig így második helyen végzett.

A díjazottak listáját, valamint az idei díjátadó helyszínét és időpontját később teszi közzé a testület.

infostart

ElőzőEgyperces gyászszünettel indult az első idei Forma-1 futam (a cikk videót tartalmaz) Oszd meg!
KövetkezőMost végre kiderült: így látnak minket, magyarokat a külföldiek
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás