palmirabeveteletasr
2015. 05. 29. – 13:52
forrás: MTI

Tizenkét ausztrál nő próbált meg csatlakozni az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezethez – közölte pénteken a rendőrség, óva intve egyúttal mindenkit, aki követni akarja példájukat, attól, hogy „romantikus vágyálmokat” tápláljanak a dzsihadistákkal kapcsolatban.
Eddig több mint száz ausztrál hagyta el az országot azért, hogy csatlakozzon a szélsőségesekhez Irakban és Szíriában. Az ausztrál hatóságokat aggasztja az a veszély, amit a harcokban megedződött emberek visszatérése megtestesíthet.

Tracy Linford, Victoria állam rendőrségének parancsnokhelyettese elmondta, hogy az IÁ propagandája többnyire a környezetüktől elszigetelődve élő fiatalokat vonz, internetes közösségi oldalakon keresztül toborozza őket soraiba. „Olyan nőkről van szó, akik feltehetően romantikus életet képzelnek el maguknak az Iszlám Állam által ellenőrzött területeken” – mondta. Hozzátette, hogy a csatlakozni vágyó nők mindannyian egy városból, Melbourne-ből igyekeztek az IÁ fegyvereseinek sorába.

Tracy Linford hangoztatta: „Úgy véljük, hogy a fiatal nők romantikus vágyálmokat kergetnek azzal az élettel kapcsolatban, amely a konfliktus sújtotta területen vár rájuk.”
Az ausztrál sajtó korábban megírta, hogy egy Sydneyben élő ausztrál anya gyerekeit hátrahagyva utazott el az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló szíriai területre.

A már ott tartózkodó férfiak azt mondhatják (a fiatal nőknek): „Gyertek, fontos szerepet kaphattok a kalifátusban, dzsihadista gyerekeknek adhattok életet, hozzájárulhattok az Iszlám Állam gyarapodásához.”

A növekvő terrorfenyegetettség miatt Tony Abbott ausztrál kormányfő nemrégiben bejelentette, hamarosan törvényben hatalmazzák fel a kormányt arra, hogy megvonja az ausztrál állampolgárságot azoktól a kettős állampolgároktól, akiket terrorizmussal gyanúsítanak, még akkor is, ha nem ítélték el őket konkrét bűncselekmény miatt.