Tizenhat esztendeje, 2001. szeptember 11-én mintegy háromezer embert öltek meg az Al-Kaida terroristái, amikor négy repülőt térítettek el. Több mint másfél évtized után még mindig rengeteg a kérdés övezi a terrortámadás részleteit.

Az egész világot sokkolták 16 évvel ezelőtt az ikertornyokba csapódó repülőgépekről készült felvételek. A két utasszállítót az Al-Kaida nevű szélsőséges dzsihádista csoport tagjai térítették el, majd irányították a New York-i World Trade Centernek. Egy harmadik járatot pedig a washingtoni Pentagonnak vezettek.

Egy negyedik gépen szintén átvették a hatalmat, de az utasok ellenálltak, majd a repülő lezuhant. A terrorakció folyamán a géprablókkal együtt összesen 2995 ember vesztette életét, az áldozatok túlnyomó többsége civil volt.

Tizenhat éve sújtott le a terror Amerikára
Tony Bateman, nyugdíjazott charlotte-i tűzoltósági kapitány unokahugával a 2997 darab amerikai nemzeti zászló elhelyezése után a charlotte-i a Romare Bearden parkban. (MTI/AP/Chuck Burton)

Emberek százai lelték halálukat a gépek toronyba ütközését követő pillanatokban, a többi áldozat csapdába esett a füstölő tornyokban, majd azok összeomlásakor haltak meg. Nem kevesebb mint 200-an ugrottak ki az égő épületekből a biztos halálba. A tornyokban dolgozók közül néhányan a tetőre mentek helikopteres mentés reményében, de a tetőre vezető ajtók mind zárva voltak.

Egyetlen terv sem készült helikopteres mentésről, és szeptember 11-én a sűrű füst, valamint a nagy hő is nehezítette volna a légi mentést. A merényletsorozatért az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat 2004-ben vállalta a felelősséget.

Példátlan lépések 

A támadások miatt példátlan módon több napra lezárták az amerikai légteret a polgári repülőgépek előtt, a fegyveres erőket fokozott harckészültségbe helyezték. George W. Bush amerikai elnök közvetlenül az események után sugárzott televíziós beszédében azt mondta: „Több mint terrorcselekmény, valójában háborús cselekmény” történt. Az elnök közölte, hogy az Egyesült Államok felkutatja a felelősöket, és igazságot szolgáltat, nem téve különbséget az elkövetők és a nekik menedéket nyújtók között.

Tizenhat éve sújtott le a terror Amerikára 1

Tizenhat éve sújtott le a terror Amerikára 3
A Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI által 2017. március 31-én közzétett, korábban még nem közölt, dátumozatlan kép az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon rommá vált épületszárnyáról Arlingtonban a 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortámadás után. (MTI/EPA/FBI)

 

Tizenhat éve sújtott le a terror Amerikára 4
A Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI által 2017. március 31-én közzétett, korábban még nem közölt, dátumozatlan kép az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületébe csapódott, eltérített American Airlines 77-es járatának maradványáról a 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortámadás után. (MTI/EPA/FBI)

 

Tizenhat éve sújtott le a terror Amerikára 5
A Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI által 2017. március 31-én közzétett, korábban még nem közölt, dátumozatlan képen lángok és sűrű füst tör elő az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületéből a 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortámadás után. (MTI/EPA/FBI)

 

Tizenhat éve sújtott le a terror Amerikára 6
A Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI által 2017. március 31-én közzétett, korábban még nem közölt, dátumozatlan képen munkagépek dolgoznak az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon megrongálódott épületszárnyánál Arlingtonban 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortámadás után. (MTI/EPA/FBI)

 

Tizenhat éve sújtott le a terror Amerikára 7
Arlington, 2017. március 31.
A Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI által 2017. március 31-én közzétett, korábban még nem közölt, dátumozatlan kép FBI-alkalmazottakról az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon megrongálódott épületszárnyában, Arlingtonban a 2001. szeptember 11-i repülõgépes terrortámadás után. (MTI/EPA/FBI)

Az Egyesült Államok a terrorcselekményekre válaszul 2001. október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket nyújtó afganisztáni tálibok ellen, megdöntve hatalmukat, bin Ladennel 2011. május 2-án pakisztáni területen végzett egy amerikai kommandó. A terrorcselekményt kitervelő és irányító Hálid Sejk Mohamed, bin Laden egykori műveleti főnöke és négy bűntársa 2003-ban került amerikai kézre.

A jogi eljárás 2008 februárjában kezdődött meg ellenük a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton. A különleges katonai bíróság hivatalosan 2012 májusában emelt ellenük vádat terrortevékenységre való összeesküvés, civilek elleni támadások, szándékos emberölés és sérülések okozása, háborús bűnök, repülőgépek megsemmisítése miatt.

Bush 2001. október 26-án írta alá az emberi jogi szervezetek által hevesen bírált „hazafias törvényt” (Patriot Act), amely sokkal szélesebb jogkört biztosított a hatóságoknak. Emellett a második világháború utáni legnagyobb amerikai közigazgatási reform keretében létrehozták a belbiztonsági minisztériumot, és jelentősen átszervezték az időnként egymással versengő titkosszolgálatokat, amelyek súlyos mulasztásokat követtek el, és képtelenek voltak a hatékony fellépésre. A terrorcselekményt követően világszerte rendkívül megszigorodtak a repülésbiztonsági intézkedések.

1776 láb 

Tizenhat éve sújtott le a terror Amerikára 2
Egy katona az egyik toronyház helyén lévő medencének az áldozatok nevével díszített fala mellett az al-Kaida nemzetközi iszlámista terrorszervezet tagjai által eltérített utasszállító repülőgépekkel lerombolt New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyainak helyén épült Szeptember 11. Nemzeti Emlékhelyen. (MTI/EPA/Justin Lane)

Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának, 2009-ben Barack Obama elnök a szolgálat és emlékezés napjának nyilvánította. Az összedőlt ikertornyok helyén a merényletek tizedik évfordulóján emlékzuhatagot alakítottak ki, a vízesések peremére felírták a terrortámadások áldozatainak nevét. Itt minden évben megemlékezéseket tartanak, és felolvassák az áldozatok névsorát. A részben föld alatti nemzeti emlékmúzeum 2014 májusában nyílt meg.

A romba dőlt tornyok helyett egy évtized alatt új épületegyüttest húztak fel. Az első torony 2013 novemberében nyílt meg, a leglátványosabbat és legmonumentálisabbat, a One World Trade Centert 2014. november 3-án adták át. Az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utaló 1776 láb (541 méter) magas felhőkarcoló a nyugati félteke legmagasabb épülete. A harmadik, 329 méter magas felhőkarcoló betonszerkezete 2016 júniusában készült el. Idén augusztusban visszakerült eredeti helyére a lerombolt WTC emblematikus szobra, A szféra, Fritz Koenig német művész bronzból készült monumentális alkotása.

Az amerikai törvényhozás – Barack Obama elnök vétója ellenére – 2016 szeptemberében megszavazta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a bűnrészességgel gyanúsított országokat, így Szaúd-Arábiát is – a terrortámadások 19 elkövetője közül ugyanis 15 szaúdi állampolgár volt. Idén májusban a brüsszeli NATO-csúcs alkalmával avatták fel a NATO új központjának kertjében a terrortámadások áldozatainak emlékművét, a WTC egyik leomlott ikertornya 107. emeletének egyik vasbeton darabját.

forrás: hirado.hu, MTI