forrás: Torkos Matild/Hirado.hu

Gyerekkéz, fekete kéz, finom női kéz…

Amikor a menekültek a Keletinél voltak, még nem álltam készen arra, hogy szembesüljek a nyomorúságos sorsukkal. A munkabeosztásomra hivatkozva gondosan elkerültem a pályaudvart, pedig akár naponta érinthettem volna munkába menet. A médiából tájékozódtam a „migránshelyzetről”. Hogy „már hatszázan jöttek át tegnap”, majd ezren, kétezren, hatezren… És a sajtóorgánumok a politikai beágyazódásuktól függően vagy azt szajkózták, hogy nem segít rajtuk a magyar állam, hogy nem bánik velük tisztességesen, vagy a félelemérzést gerjesztették, hogy járványveszélyt okozhatnak, hogy megbújhatnak köztük veszélyes terroristák is, ki tudja, miféle küldetéssel, vagy hogy ezek a tízezrek lényegében új honfoglaló milliók előőrsei, ráadásul asszonyaik az őshonos európai anyák helyett teleszülik Európát.

Mint bármilyen ügy, aminek kezelése szavazatokat vonz, avagy taszít, a migránsügy is kőkemény rövidtávú (egy-két választási ciklusra hatást gyakorló) belpolitikai kérdés lett. Miközben a pártok az országunkat az utóbbi évtizedben ért egyik legnagyobb gondjának kezeléséről vívták szócsatáikat, a menekültek ama részének tömegei, akik igyekeztek messze elkerülni az állam által működtetett, regisztrációhoz kötött – vagyis személyi azonosságot igazoló, ujjlenyomatvétellel járó nyilvántartásba vételhez – befogadótáborokat elkerülni, megjelentek az Ausztriába, Németországba vezető útvonal városaink terein, így a Keleti pályaudvarnál is.

A karitatív szervezetek, az egyházi háttérrel működő szeretetszolgálatok, a spontán módon szerveződő civil önkéntesekből álló segítő mozgalmak rögtön megjelentek ott, ahol szükség van az emberi együttérzésre, a segítő támogatásra, ahol a krisztusi parancs, vagy a felebaráti szeretet, az emberi civilizációnak köszönhető humanizmus felülírja a nyers nagypolitikai, az úgynevezett háttérhatalmaknak tulajdonított geostratégiai érdekeket. Voltak, akik csendben tették a dolgukat a meglévő szakmai tapasztalatokat, emberi és adományokból összegyűjtött tartalékokat felhasználva, és mint mindig, voltak, akik a semmiből előbújva szerveződtek a segítségnyújtásra. És voltak, akik meglátták a lehetőséget a segélyezési projektben, azért, hogy politikai céljaikra használják fel a tömeges menekülthullám okozta, szinte kezelhetetlenné váló helyzetet.

A fővárosi Keleti pályaudvarról Münchenbe tartó gyorsvonatra illegális bevándorlók szállnak fel 2015. szeptember 5-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Ismerős arcok

A Migration Aid nevű, hirtelen szerveződött csoport akkor keltette fel az érdeklődésemet, amikor magukat a szervezet önkéntesének nevezve olyan figurák tartottak politikai szónoklatokat, akiket korábban más politikai akciókban láttam aktivistaként működni. Egyikük Léderer András volt, akinek a nevét a Regnum Marianum keresztjének elfűrészelése kapcsán jegyeztem meg. Ő volt az egyik elkövető, aki ily módon akarta nyilvánvalóvá tenni, mit gondul a kereszténységről, a másként gondolkodókkal szembeni toleranciáról. De felbukkant a Keletinél a Hallgatói Hálózatból ismert Barabás Richárd is, a Párbeszéd Magyarországért szakszóvivőjeként, aki egyenesen felszólította szeptember elején a kormányfőt, hogy engedje át a határon az összegyűlt menekülteket. Szerinte azért alakult ki „humanitárius katasztrófa” a pályaudvar környékén, mert a kormány gyűlöletkampányt folytat és „nem csinál semmit”.

A Migration Aidnek, miközben humanitárius katasztrófa fenyegetett a Keletinél, volt ereje és kapacitása arra, hogy tüntetést szervezzen a Kossuth térre, hátrahagyva a segítségnyújtás dandárját a Vöröskeresztnek, a Máltai Szeretetszolgálatnak, vagy a „Segítsünk együtt a menekülteknek” nevű, valóban civil, valóban politikamentes és valóban kizárólag karitatív céllal szervezett csoportnak.

A Migration Aid tevékenysége akkora figyelmet kapott a sajtó egy részétől, amennyit az összes többi együttvéve sem. Léderer, amikor felbukkant a Keletinél, azon nyomban szereplési lehetőséget kapott az egyik tévécsatornánál, ahol, mint a „Migration Aid aktivistája” elmondhatta, hogy „a segélyszervezetek közül egyébként csak a máltaiak vannak jelen egy orvosi autóval, az egyházak közül pedig csak az Evangéliumi Testvérközösség vesz részt a migránsok megsegítésében”, és hogy „a kormány a menekültek legalapvetőbb szükségleteit sem képes biztosítani”.

A szeptember 1-jei kormányellenes tüntetésen – amit „hivatalosan” a Migration Aid szóvivője, Zsohár Zsuzsanna szervezett –, szónoklata elején hosszasan méltatta a szervezet menekülteket segítő összes önkéntesét, majd felszólította a kormányt, hogy „hagyjon fel a félelemgerjesztő látszatintézkedésekkel”. Követelte, hogy „mindenkinek, a Magyarországon lévő menekülteknek is, biztosítsák a szabadsághoz való jogot, és azonnal kezdjék meg az aktív nemzetközi szerepvállalást az EU integrációs politikájában”. Zsohár a Fidesz törvényjavaslatait 44 oldal tömény embertelenségnek nevezte.

A PestiSrácok.hu portál szeptember 25-én arra hívta fel a figyelmet, hogy pénzügyi visszaélések gyanújára is utalnak azok a Migration Aid Facebook-oldalán közzétett, majd levett bejegyzések, amelyeket a migránsokat segítő civil szervezet önkéntesei tettek közzé. Zsohár Zsuzsanna szóvivő a PestiSrácok.hu-nak kategorikusan cáfolta, hogy pénzt fogadtak volna el. „A segítők saját pénzének, vagyonának mozgására biztosan voltak példák, de a Migration Aid nem kezelt készpénzt, pénzadományokat” – állította. Majd keresztkérdésre elismerte, tevékenységük első két hetében valóban a Vállalkozók Klubja Egyesület számlaszámára lehetett pénzt utalni, ám később megszüntették a számlaszámot. Hangsúlyozta, hogy a Migration Aidnek nincsen bankszámlája. „Nem pénzre volt szükségünk, hanem élelmiszerre, tárgyi adományokra, önként felajánlott szolgáltatásokra” – mondta Zsohár a hírportálnak. Ugyanakkor elárulta, tudnak arról, hogy egyesek a Migration Aid nevében gyűjtöttek pénzt. Zsohár szerint „csalás áldozata lett, aki ezekre a felhívásokra pénzt adott”. Hozzátette: „két konkrét pénzadományról tudnak, de azokat sem a Migration Aid bonyolította”.

Volt pénzadomány, vagy sem…?

A szóvivő nyilatkozata után nem csökkent, hanem inkább nőtt a homály a szervezet pénzügyeit illetően, ugyanis alapítványokról is beszélt, amelyek pénzgyűjtési lehetőséggel támogatják a Migration Aid-et. Például elmondása szerint „egy patika alapítványi számlájára utalhattak a segíteni vágyók, a patika a gyógyszeradományokat kezelte”. Mintegy „37 millió forint érkezett kétezer helyről, ebből ötmillió forintot költöttek el, a többit zárolták, amíg eldöntik, mi lesz a pénz sorsa” – idézte PestiSrácok.hu Zsohárt. A másik esetben „egy alapítvány ajánlotta fel, hogy számlaszámot nyit, és az arra érkező pénzek a Migration Aid munkáját segítik”.

Figyelemre méltó Zsohár nyilatkozata, különösen annak figyelembe vételével, hogy szeptember 4-én, az 1-jei kormányellenes tüntetés után a következő felhívást tették közzé többek között http://444.hu/2015/09/04/a-migartion-aid-nem-de-a-segitsunk-egyutt-a-menekulteknek-csoport-tovabbra-is-varja-az-adomanyokat a 444.hu segítségével. „A Migration Aidnek viszont továbbra se küldjön senki semmit, mert a szervezet közölte: annyi adomány érkezett, hogy egyelőre nem tudják azokat tovább fogadni”, az adományozókat átirányították a „Segítsünk együtt a menekülteknek” csoport a VIII. kerületi Bérkocsis utca 41. alatti telephelyére.

A netet böngészve, egy Migration Aid által október 8-án közzétett felhívás szerint viszont ismét gyűjtenek élelmiszeradományt, mert kifogytak az élelmiszerekből. Sőt pénzt is gyűjtenek, mondjon bármit is a szóvivőjük.

„Pénzbeli adományokat a PayPalon keresztül tudunk fogadni! Az adomány elküldésekor a donation@migrationaid.net e-mail címet kell megadni. Köszönjük!” – áll a felhívásban.

Érdekes a felhívásuk első mondta: „Mivel a menedékkérők már nem haladnak át Budapesten, így kevésbé látványos a menekültkérdés (sic!), viszont a határ menti területeken kétszer annyian haladnak el naponta és gyakran órákat várnak egy-egy állomáson éhesen, szomjasan, mint amikor a budapesti Tranzit Zónák teli voltak. Az adományozó kedv csökkent, raktárkészleteinket felhasználtuk. Ismét a segítségetekre van szükségünk, hogy némi élelemmel és innivalóval segítsük a több ezer megfáradt utazót a továbbutazás során!”

Nos, nem felel meg a valóságnak, hogy órákat kell várniuk éhesen és szomjasan. Mégpedig azért nem igaz ez, mert a „Segítsünk együtt a menekülteknek”, a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Szeretetszolgálat mindenféle sajtócsinnadratta nélkül ott van a szükséges helyszíneken és teszi a dolgát. Van szervezet, amely állami háttértámogatással, van olyan, amely név nélkül adományozó civil polgárok segítségével és van olyan, amely egyházak háttértámogatásával.

És ott van a Migration Aid is zavarba ejtő dilettantizmusával, tisztázatlan pénzügyi és politikai háttértámogatással, ugyanakkor lelkes, többnyire tiszta tekintetű fiatal aktivistákkal.

Legalábbis én erről győződtem meg a héten Hegyeshalomnál, keddről szerdára virradó éjszaka.

Beálltam önkéntesnek

Hirtelen ötlettől vezérelve, egy felhívásra csatlakoztam egy karitatív szervezethez.

Győrben csatlakoztam az egyik önkéntes segítőhöz este fél nyolckor, leszállva a vonatról. Autóval közelítettük meg a határt, az úton igyekeztem minél többet megtudni a menekülteket segítők munkájáról, tapasztalataikról.

A Győr környékén élő önkéntes hölgy, Ilona szeptember 5-e óta jár ki – ha nem is minden nap –, de rendszeresen segíteni Hegyeshalomra.

A Keleti pályaudvarnál is ott volt.

– Összebandázódtunk. Az elején fejetlenül mentek a dolgok, aztán lett vezető, szervező is spontán módon. Mindenki hozta, amit tudott – mondta. Akkor még nem volt ott egy karitatív szervezet se. – Körülbelül tíz napja voltunk ott, amikor elvittek 50 embert vírusos hasmenés gyanújával – idézi fel.

– Mi okozta vajon? Kiderült? – kérdezem.
– Nem tudjuk, de lecsót ettek. Főzték nekik, valami raktárban.

– Ki készítette a lecsót?
– Nem tudjuk biztosan, ez azóta sem derült ki.

– Szinte csak a Migration Aid jelenlétéről lehetett hallani a sajtóban.
– Azt láttuk, hogy mintha valakik elkezdték volna őket szervezni felülről. Hirtelen lett mindenük: raktáruk, pénzük. Aztán akik az elején ott voltak koordinátorként, azokat valahogy letolták a színről. Jöttek helyettük azok, akik most is csinálják. Az elején egy szociális munkás volt a szervező, egy Nóra nevű lány volt a legaktívabb önkéntes. Ő aztán valahogy eltűnt. Aztán lett menekültsegítő alkalmazás az Androidra, meg minden, egyszóval vérpofinak tűnő irányítás a háttérből. De a múltkor nagyon berágtam rájuk, mert a mi raktárunkból kezdtek el kirámolni dolgokat a menekülteknek…

– Miért rágott be ezen?
– Mert adományozzanak a saját raktárukból, a saját készletükből. Azé’. Na. Mégis. Meg ne járkáljanak be a holmijaink közé. Menekülteket hoztak be a raktérbe. Ilyet nem lehet csinálni, ez előírás, a fertőzésveszély miatt. Amikor már a harmadik menekültet hozták be, cipőt válogatni, be lett zárva az ajtó. Lett is felháborodás a részükről. Nem akarták megérteni, hogy a szabály az szabály.

– Talán csak segíteni akartak. Amúgy bármekkora tömeg ellátására fel vannak készülve? 
– Erre nem lehet felkészülni. Majd meglátja. Ott vagyunk kinn a bizonytalanban, három órával korábban tudjuk meg, hogy jön-e menekülteket szállító vonat, vagy nem. Most például nem tudom megmondani, hány vonatunk lesz az éjjel, mert lehet, hogy egy, de lehet, hogy öt. Nem mindig az az információ jut el hozzánk az operatív törzsön keresztül, ami a valóság. Nem tudjuk, hogy például Szombathelyen hány embert engednek fel még pluszban a vonatra. Nem tudja előre senki, hogy ha elindult egy vonat, hányszor lesz félreállítva. Nem tudjuk, mikor érkeznek meg pontosan menekültekkel tele vonatok. De a legfontosabb célunk az, hogy megkapják az ellátást. Engem nem érdekel, hogy a segítségre szoruló kicsoda, micsoda, humanitárius kötelezettségünk, hogy adjunk neki enni, ha éhes, inni, ha szomjas, adjunk meleg ruhát, ha fázik. Ennyi. Az osztrák oldalon vannak fűtött sátrak, egyszerre hatezer embert is tudnak fogadni. Volt, amikor ennél is többen mentek át, akkor feküdtek kinn az emberek a parkolóban, a szakadó esőben.

EPA/HERBERT P. OCZERET

A vallási-kulturális előírásokat tudomásul kell venni

– Milyenek a menekültek, hogy viselkednek? Mire készüljek?
– Alázattal, méltósággal tűrik a sorsukat.

– A médiából mást hallani.
– Majd meglátja. Egy hónap alatt egyszer kellett rendőri intézkedést kérni, amikor három ember összeugrott valami miatt. Előfordult egyszer az is, hogy két vonat egyszerre érkezett és ötszázasával engedték csak oda hozzánk az embereket, de tudomásom szerint semmilyen sérülés nem történt ilyen dolog miatt. Nem bántják az önkénteseket, hálásak azért, hogy segítünk. Nem olyan vad emberek, mint amilyennek időnként bemutatják őket. Azt meg tudomásul kell venni, hogy vannak vallási, kulturális előírásaik. Például egy leánygyermeket férfi mentős ne akarjon átpelenkázni. És ha egy férfi azt mondja, hogy nem vehet fel csizmát az asszony, aki öt fokban gyalogol, akkor nem erőltetem rá a csizmát. Egyébként nem csak muzulmánok jönnek, van köztük keresztény is.

– Ezt honnan lehet tudni?
– Nincs kendő a nők fején. Az iszlám vallásúnak mindig van.

Hegyeshalomban a régi határátkelőnél rendezkedtek be a segélyszervezetek. A Vöröskereszt és a Migration Aid az épületben kapott helyet a raktárkészletük tárolására, a Máltai Szeretetszolgálat sátrakból, illetve a teherautókból töltik fel asztalaikat élelmiszerrel. Ruhaneműkkel, cipőkkel, babaszállító holmikkal a Vöröskereszt rendelkezik, de a Migration Aid osztóhelyén is láttam ilyesmit az élelmiszerek mellett.

Ezen az éjjelen a Fejér megyei Vöröskereszt adott szolgálatot, az ő munkájukat segítettük mi, önkéntesek. Odaérkezve egy rövid eligazítás, oktatás és regisztráció után megkaptam a segélyszervezet önkéntes mellényét, a szájmaszkomat és a kesztyűt, elmondták, hol találok újat, ha cserélnem kell – és munkához láthattam.

A szájmaszk az érkezőket védi

A maszk és a kesztyű használata ennél a szervezetnél kötelező előírás az önkéntesek számára. (Én ezt a maszk-dolgot igyekeztem elbliccelni, mert sértőnek éreztem a menekültekre nézve: ha én belebámulhatok az arcukba, ők is tehessék meg velem. Egy idős kolléga aztán elárulta, azért kell viselni, hogy én ne fertőzzem meg őket. Mivel egészségesnek tudtam magam, ezért nem tartottam attól, hogy árthatok nekik, igyekeztem tehát megszegni a maszkos szabályt.)

Illegális bevándorlók vonulnak Hegyeshalom utcáján az osztrák határ felé 2015. október 7-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Az első feladatom az volt, hogy segítettem leszabdalt WC-papírokat berakni egy kis nejlontasakba. A vezetőnk, Marcsi is beállt a munkába, ő szabta a papírt, mi meg hárman raktuk a nehezen szétnyíló zacskóba. Tíz mobil illemhelyet állítottak fel a táborunk mellett a menekülteknek.

Az előző turnus már előkészített ezernyi előre csomagolt kekszet, főleg a gyerekek számára. A kicsiknek mindig igyekszenek valami gyümölcsöt, vagy édességet is adni. Láttam müzliszeletekkel telepakolt dobozokat, valamennyi banánt, és rengeteg palackos vizet. A kétliteres kiszerelésűeket poharakban töltik szét. Néhány doboz zacskós szeletelt friss kenyér is volt, valamelyik áruházlánc jóvoltából, ám a szendvicseket most másutt készítik – tudtam meg –, a kenyereket tartalékolják másnapra.

Éjjel a Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat, valamint a jóval csekélyebb készletből gazdálkodó Migration Aid látja el a menekülteket. Az Ökumenikus Szeretetszolgálat ilyenkor nem teljesít szolgálatot.

Éjfél körül megérkezett egy kis zárt teherautó, telepakolva élelmiszercsomagokkal, szendvicses dobozokkal, uborkával, félliteres vízzel. Mint a szállítmányt kísérő önkéntes segítőktől megtudtam, az élelmiszercsomagokat (szendvics, paprika, paradicsom, joghurt – ezek látszottak a zacskón át) Budapestről hozták a Bérkocsis utcából, a „Segítsünk együtt a menekülteknek”-csoport rakta össze. Ők szállítanak a határállomásokra is élelmiszert. Megható volt számomra az ügy iránti alázat-szülte együttműködés a professzionális segélyszervezet és az önkéntesekből frissen verbuválódott civil csoport között. A sofőrről kiderült, hogy korábban szolgált az ENSZ békefenntartóknál Afrikában, vagyis nagy tapasztalattal rendelkezik a menekültek élelmezésének logisztikájában. Két ifjú hölgy is elkísérte az útra, segítettek a kipakolásban és az első vonattal érkező menekültek számára az ételosztásban is.

Plusz 3-4 ezer ember bármikor beeshet

A máltaisok és a vöröskeresztesek mindent egyeztetnek: ki milyen élelmiszert rak ki, vagy ahogy ők úgy fogalmaztak, „mivel állnak ki”. Nem könnyű feladat ez, mert úgy kell szervezniük a gazdálkodást a készlettel, hogy akár plusz 3-4 ezer embert is el tudjanak látni. A Máltai Szeretetszolgálat asztalán például szinte mindig van forró tea.

A sajtó egy része által feltűnő módon „fényezett” Migration Aid lelkes, ám kissé amatőrnek tűnő fiataljai nem túl népszerűek a segélyszervezetek profi munkatársai körében. Hogy ennek mi lehet a pontos oka, nem derült ki számomra egyetlen éjszaka alatt.

Azon az éjszakán legjobban mégis az élelmiszercsomagot hozó „Segítsünk együtt a menekülteknek”-csoport egyik önkéntese fakadt ki a Migration Aid ellen, mégpedig egy reklámfilmjük miatt, ahol az ő tevékenységüket bemutató filmrészleteket használták fel a saját népszerűsítésükre. A neten keringő filmben állítólag a „Segítsünk együtt”-csoport Bérkocsis utcai előkészítő konyhája látható oly módon, mintha az a Migration Aid telephelye lenne. A férfi pert is emlegetett az ügy miatt, ám nem igazán hittem el neki, hogy erre pazarolná az idejét a menekültek segítése helyett.

Megérkezett közben egy szlovák mentőautó is, legalább négyfős személyzettel, köztük orvossal is. Ők látják el azokat, akiknek sürgős ellátásra van szükségük. Az osztrák oldalon is megoldott az orvosi ellátás, ha súlyosabb esethez kell segítség, akkor a határ magyar oldalára is átjönnek a betegért.

A hegyeshalmi vasútállomásról gyalog jönnek a határig

Négy kilométert kell gyalogolniuk. Az első vonat éjjel egy órakor érkezett. A csoport elején a fiatal, egyedülálló férfiak jöttek, akik a leggyorsabban tudnak gyalogolni. Szinte elkapkodták tőlünk a vizet, az élelmiszercsomagot, majd a máltaisoktól, végül a Migration Aid-esektől kapott élelmet vagy vizet, és már rohantak is tovább a határra.

Később egyre több nő, idősebb férfi-nő, gyermekes családok érkeztek az asztalunkhoz. A csoport legvégén az öregek és az apróbb gyermekekkel érkezők jöttek. Sokan köszönték meg angolul, és tényleg hálás tekintettel, amit kaptak.

Illegális bevándorló alszik a vonaton a gyékényesi vasútállomáson 2015. szeptember 20-án hajnalban. A migránsok vonattal érkeztek a horvátországi Tovarnikból, és innét Hegyeshalomba szállították őket. MTI Fotó: Varga György

TÖBB LÁTOGATÓT SZERETNE A GOOGLE KERESŐBŐL?
A Kulcsszo.hu csapata gyors segítséget tud adni, hogy a helyezései a keresőben pozitívan változzanak és több megrendelője legyen.

A kisgyermekes anyukákat csemetéikkel egy Bécs környékéről, utánfutós autónyi adománnyal érkező 61 esztendős hölgy, Monika fuvarozta az állomás és a határ között. A második vonatnál, ami háromkor érkezett, talán hétszer is fordult. Egyszer láttam, hogy három anyuka és vagy hét apró gyermek szállt ki az autóból. Monika gyermekholmit is hozott, és igyekezett személyesen is intézkedni, hogy minden gyermek és felnőtt kapjon a szállítmányából, amit amúgy a Vöröskereszt gondjaira bízott. A szervezetnek is hozott ajándékot, egy ruhaszárító állványt és egy szétnyitható tapétavágó asztalt az élelmiszerek előkészítéséhez, szortírozásához.

Ha nem volt éppen ellátandó beteg, a szlovák mentősök is segítettek a meleg ruhára, kabátra szoruló gyerekeknek. Az egészségügyinek nevezett sátorban a csecsemőket, a kisgyermekeket segített átpelenkázni és ellátni egy Anna nevű lány.

Csak a tenyereket figyeltem

Az 1 órai vonattal érkezőknek vizet osztottam, volt módom megnézni az arcokat, belenézni több száz menekült szemébe. A másodiknál darabolt uborkákat kellett az emberek felém nyújtott tenyerébe rakni. Restelltem, hogy így kell adnom az ételt. Az elején szinte csak a tenyereket figyeltem, gyerekkéz, fekete kéz, finom női kéz, fizikai munkához szokott idősebb kéz, ápolt férfikéz…

A szendvicsek osztásánál jobban tudtam figyelni az arcokra. Volt egy negyvenes nő, világos hajú és szelíd tekintetű, talán kék szemű, szeretet volt az arcán, a karján gyerekét tartó férfiemberében is. Dupla kekszes csomagot nyomtam a karján ülő gyerek kezébe, megszegve a szabályt.

A két vonattal érkező több mint négyezernyi menekültet – jó lelkiismerettel állítom – a lehetőségekhez mérten tisztességesen elláttuk azon az éjjelen, hála a Máltai Szeretetszolgálat, a Vöröskereszt professzionális munkájának és a Migration Aidtől ott lévő lelkes fiatal önkénteseknek. És főleg a „Segítsünk együtt a menekülteknek” csoport által Budapestről biztosított több ezernyi szendvicsnek, élelmiszer-csomagnak.

Az egymásra utaltság, a közös feladat ellátásának kötelezettsége ott, a tettek mezején, minden korábbi nézeteltérést, neheztelést felülírt. Amikor a lelkes fiatalok bealudtak a második csoport menekült érkezése idején hajnali három körül, a Vöröskereszt önkéntese szaladt át a standjukhoz a fiatalok által vállalt vízosztást elvégezni. Elnéző mosollyal nyugtázták az esetet a profik.

A hajnali öt órára várt vonat végül mégsem jött, sőt, olyan információt kaptunk, hogy a 8 órai is később jön. Így aztán, mivel minden elő volt készítve a másnapi turnusnak, elköszöntem, hogy a 7 órai gyorsvonatot elérjem. A vonathoz a Győr környéki hölgy vitt ki autóján.

Merkel helyett

Summa summarum: jó érzés így utólag is, hogy ott lehettem, hogy segíthettem. Elnézést kérek Marcsitól, a Vöröskereszt kedd éjjeli turnusának vezetőjétől és a többiektől, amiért nem fedtem fel, hogy az önkéntes segítőben külső szemlélőt is kaptak arra az éjszakára.

És köszönet azért, hogy ott a végen hűségesen őrzik – Angela Merkel helyett is – a magyar nép méltóságát, és nagyon sokat dolgoznak azért, hogy ez a helyzet ne terhelje meg jobban a kortársaink lelkiismeretét, mint ahogy nélkülük megterhelné.