Home Főhírek Külföld Támadás Rómában! A 16 éves lány késsel védekezett…

Támadás Rómában! A 16 éves lány késsel védekezett…

A város polgármestere hiába kérte az olasz kormányt, hogy ne küldjenek több bevándorlót.

Róma megtelt, ne küldjenek több migránst – kérte bő egy héttel ezelőtt Róma városának polgármestere az olasz belügyminisztériumtól. Három napra rá már el is utasították a kérését. Úgyhogy Róma megmarad a “befogadás városa”, ahogy a korábbi polgármester nevezte…

A Montesacro negyedben éppen hazafelé tartott egy 16 éves lány, amikor egy 30 éves bevándorló megtámadta. Hátulról megragadta a lány csípőjét és egy sötét hely felé próbálta ráncigálni.

Szemben az eddigi, nemi erőszakkal végződő rémtörténetekkel, az olasz kislánynak helyén volt a szíve.

Sikerült elővennie a nála lévő kést és a támadó ágyékába szúrt. A szúrás a felajzott férfi combartériáját találta el, amelynek következtében bő sugárban tört elő a vére.

A lány kihívta a mentőket, akik a támadót kórházba szállították, őt azonban a kiérkező rendőrök letartóztatták. A bíróság viszont a napokban felmentette, mert úgy ítélte meg, hogy jogosan védte meg magát.

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás