Hirmagazin

tudósok

Orbán Viktor: a ’48-as honvédek mai örökösei a járvány ellenére munkájukban helyt álló emberek százezrei

Géza
A mostani, rendhagyó körülmények ellenére is „lélekben együtt emlékezve”, levélben köszöntötte a világ magyarságát Orbán Viktor „a magyar szabadság születésének napján” – tájékoztatta Havasi Bertalan,...

Sztártudósok mutatták be a jövőt a Future Talks powered by MVM-en

Géza
A mesterséges intelligencia egységes definíciója nem létezik, az azonban biztos, hogy a következő években az élet minden területén egyre több intelligens géppel találkozik majd az...

Az is oltassa-e be magát, aki korábban már átesett a koronavíruson? Itt a válasz, a szakértők tiszta vizet öntöttek a pohárba..

Géza
Egyelőre nem tudhatunk túl sokat arról, hogy a betegség vagy a vakcina adta védettség pontosan meddig tarthat, de az az egy biztos, hogy a koronavírusos fertőzést...

Rájöttek a tudósok! Így ismerhető fel a tünetmentes koronavírus-fertőzött

Géza
Az MIT kutatói szerint köhögésből meg lehet állapítani, hogy koronavírus-fertőzött- e valaki. A tudósok szerint azoknál a betegeknél is kimutatható a koronavírus, akik tünetmentesek, méghozzá a...

Kételkedik a tudományos világ az orosz vakcinában

Géza
Az új koronavírus okozta Covid–19 elleni orosz vakcina bejegyzésének keddi bejelentésére a világ vezető egészségügyi szakértői kétségeiket fejezték ki. A kevesebb mint két hónapos, emberekkel...

Érkezik az elmúlt tizenhárom év legfényesebb üstököse – képek

Géza
Egy nemrégiben felfedezett üstökös tartja izgalomban a csillagászokat és az égbolt szerelmeseit, amely hamarosan jóval fényesebbé válik, mint ahogyan azt az előzetes számítások szerint várták....

Hihetetlen lehetőség, mostantól bárki nyaralhat a világűrben

Mazsi
Nemsokára elkészül az űrhotel, amely a Nemzetközi Űrállomáson kap helyet. A NASA kiválasztotta azt a céget, amelyik létrehozhatja a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tervezett hotelt –...

Koller Zsolt történelemtudósunk – pár lépésre egy világtörténelem megírásának küszöbétől…

Géza
„Történelmi magyar világsiker – Fel még nem tudom fogni ezeket a dolgokat amiket elértem, és csak a sírás fojtogat órák óta.” Hatalmas megtiszteltetés érte Koller...

Ökokatasztrófa: Mintegy hárommilliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta

Géza
Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30 százaléka, az olyan mindennapos madaraknak, mint a veréb és a feketerigó...

Újabb jéghegyóriás szakadt le az Antarktiszról

Géza
Egy 315 milliárd tonnás darab tört le az antarktiszi Amery parti jégmezőről, a jéghegy 1580 négyzetkilométeres – írta a BBC hírportálja. Több mint ötven éve...

Törőcsik Mari Kossuth Nagydíjat kapott, .. és nemzetünk tudósai, művészei, alkotói, érdemes elismeréseket! Gratulálunk és büszkék vagyunk a díjazottakra! Oszd meg!

Géza
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Kossuth-díjakat adott át a Parlament kupolacsarnokában. Kossuth Nagydíjat adományozott Törőcsik Mari, a nemzet színésze, a nemzet művésze, kétszeres...