Az emberi agy komplexitásával vetekszik az új kínai szuperszámítógép mesterséges intelligenciája a készítői szerint

A Sunway a hírek szerint akár másodpercenként 4,4 trillió számítást is képes elvégezni, ami több mint a négyszerese a hivatalosan a világ leggyorsabb szuperszámítógépeként számon tartott, alig néhány hete bejelentett Frontier teljesítményének.

Alig három héttel ezelőtt jelentették be, hogy az amerikai Frontier az eddigi szuperszámítógépeket jócskán maga mögé utasítva a világ leggyorsabb ilyen eszköze lett, egyben pedig az első szuperszámítógép a világon, ami hivatalosan is elérte az exaflopos teljesítményt, azaz másodpercenként több mint egymilliárdszor egymilliárd számítási feladatot képes elvégezni. Ahogy az erről szóló cikkünkben is írtuk, a hírek szerint Kína valójában már több ilyen teljesítményű számítógéppel is rendelkezik, azonban mivel tisztázatlan okokból évek óta nem osztanak meg adatokat a leggyorsabb gépeket listázó TOP500-zal, ezért ezekről a készülékekről csak az olyan híradások alapján lehet némi elképzelésünk, mint amilyen a South China Morning Postban szerdán megjelent cikk.

A hongkongi székhelyű újság értesülései szerint az április elején megtartott Principles and Practice of Parallel Programming 2022 nevű rendezvényen kínai kutatók részletesen beszámoltak a legújabb Sunway szuperszámítógép képességeiről, többek között azt állítva, hogy az azon futó mesterséges intelligencia komplexitásában eléri az emberi agy szintjét. Ezt arra alapozzák, hogy az MI összesen 174 billió paramétert tud kezelni, ami nagyságrendileg megegyezik az agyban található szinapszisok, azaz az idegsejtek kapcsolódási pontjainak a számával. Hogy ez az állításuk mennyire helytálló, azt nem csak a már fent említett okokból nehéz leellenőrizni, hanem mert maguk a biológusok sem tudják pontosan, hogy mennyi szinapszis is található az agyban. A különböző tanulmányok (például ez, ez és ez) 180 és 1000 billió közé teszik ezt a számot, aminek a kínai szuperszámítógép az alsó határát súrolja.

robot,mesterséges intelligencia
Az új szuperszámítógép elődje, a Sunway TaihuLight 2016 és 2018 között két éven keresztül volt a világ leggyorsabb szuperszámítógépe (Fotó: Xu Congjun/VCG via Getty Images)

Ami biztos, hogy a kiszivárgott adatok alapján a Sunway még a Frontiernél is gyorsabb lehet, erről árulkodik többek között az is, hogy az amerikai szuperszámítógéphez képest négyszer annyi, összesen 37 millió processzormag dolgozik a gépben. Az SCMP megemlíti, hogy a hangcsou-i Zhejiang Lab, ami már hozzáférést kapott a Sunwayhez, korábban arról számolt be, hogy a számítógép sebessége eléri a 4,4 exaflop/s-t, ami négyszerese a Frontier jelenlegi és több mint kétszerese az elméleti maximális teljesítményének.

A hatalmas gép összesen 96 ezer hálózatba kapcsolt számítógépből épül fel, amelyek egymással 23 petabájt/másodperc sebességgel képesek kommunikálni, köszönhetően a kifejezetten a Sunwayhez tervezett, teljesen egyedi építésű chipeknek. Készítői a gépet emellett kilenc petabájt memóriával is ellátták, amire az SCMP szerzője azt a szemléletes példát hozza, hogy ez nagyjából kétmillió DVD-minőségű filmnek a tárolására lenne elegendő. Építői szerint a rendkívüli teljesítményű gép olyan területeken játszhat majd kulcsszerepet, mint az önvezető autók fejlesztése, az arcfelismerő technológiák, a természetes nyelvi modellek, a gépi látás és a kémia.

Az SCMP szerint Kína a Sunway mellett három másik exaflopos teljesítményű szuperszámítógépet is épít, de a kutatóknak állítólag már eddig is volt hozzáférésük legalább egy ilyen eszközhöz: a szintén exaléptékű Tianhe-3-at állítólag már a koronavírus-járvány alatt is használták, többek között új gyógymódok és szűrési módszerek kifejlesztésére. Hogy az ázsiai ország ezekről a számítógépekről hivatalosan miért nem oszt meg információkat, azt a szakértők sem tudják pontosan, de többen azt gyanítják, hogy a döntéshozók attól félnek, hogy a területen elért előnyüket látva az USA szankciók kivetésével igyekezne lassítani a fejlesztéseket.

Helyesbítés 2022. 06.23: A cikk korábbi verziójában helytelenül állítottuk, hogy a Sunway 4,4 billió számítást képes elvégezni egy másodperc alatt, a szuperszámítógép valójában 4,4 trillió (milliárdszor milliárd) számítási feladatra képes.

(Borítókép: Jorg Greuel/Getty Images)

raketa

Hirmagazin.eu