Beállt a nők és a támadó közé, mikor az rájuk támadt, ezért késelték meg a magyar férfit Németországban. Azt mondja, ott nem ő volt az egyedüli hős, egyik barátjának köszönheti az életét.

Ahogy a Blikk megírta, az eset még január 4-én történt, de a magyar Külügyminisztérium csak januárt 17-én, pénteken reagált a történtekre.

„A német ügyészséghez fordultunk, mert Németországban feltehetőleg egy bevándorló megkéselt egy magyar férfit a Stuttgarttól nyugatra fekvő Schömbergben. A német sajtó szerint egy arab vagy afrikai származású férfi dulakodás közben megszúrt egy magyar fiatalembert” – közölte a tárca államtitkára, Menczer Tamás.

(A legfrissebb hírek itt)

Az esettel kapcsolatban a Ripostnak sikerült megkeresnie az említett fiatalembert, a 20 éves L. Márkot, aki elmesélte a történteket saját szemszögéből is.

Először egy házibuliban voltunk, majd éjfél után együtt sétálva indultunk el egy bár irányába. Néhányan előrementek, 10-20 méterrel előttünk sétálhattak, amikor hangzavart hallottunk: egy idegen beléjük kötött és rájuk támadt. Odarohantunk és ellöktem a lányokba belekötő férfit. Ő megfordult, azonnal kést rántott és szúrt. Szörnyű fájdalmat éreztem a felsőtestemben. Én a földre estem, a támadó elrohant

– mesélte.

„A barátom, H. Lajos rohant oda hozzám és elszorította a sebet. Odacsődültek az emberek, a közeli bárból hoztak rongyokat, és Lali azokkal tett rám szorítókötést. Nemsokára kinn voltak a mentők is, rögtön kórházba vittek, azt mondták, életmentő műtétet kell rajtam végrehajtani. Aztán kiderült, hogy kétszeresen is óriási szerencsém volt: a kés átment az egyik bordámon, de 1-2 centivel elkerülte a szívemet és az artériákat is. A másik szerencsém pedig Lajos lélekjelenléte volt: ha nem szorítja el a sebet, valószínűleg elvérzek, mire kiérnek a mentők” – fejezte be a történteket Márk, aki az eset óta már jobban van, a bordatörésen túl nem szenvedett maradandó károkat.

A 20 éves fiú egyébként CNC-programozónak tanul Németországban a 150 kilométerre lévő Sigmaringben és ott él rokonaival, az eset estéjén csak ismerőseit ment meglátogatni Schömbergbe, ami Stuttgart mellett fekszik.

A másik hős fiú, Lajos édesanyja is megszólalt a történtekkel kapcsolatban: „Nagyon nagy szerencse, hogy együtt lehettek! Egy szülőnek sem kívánom azt a reggelt, és nagyon büszke vagyok a fiamra, hogy volt lélekjelenléte és nem hagyta elvérezni a barátját”.

A német sajtó értesülései szerint a támadó menekülés közben megszúrt egy 35 éves török férfit is, akit szintén kórházba kellett szállítani a támadást követően. A rendőrség közlése alapján a támadó arab vagy török származású lehet, Márk szerint azonban egyértelműen afrikai volt, valószínűleg szomáliai.

A sajtó szerint a tettesnek köze lehetett az ugyan ebben az utcában lévő menekültszálláshoz, de ez „nem azt jelenti, hogy ott lakott vagy lakna”. A város egyik hotelje lett átalakítva szállónak, a lapok rendszeresen írnak róla, sok a probléma, a tűzoltóság rendszeres látogatója a környéknek, mert van, hogy tüzet raknak a szobában, sok a bunyó a környéken.

Forrás: Blikk.hu

Illusztráció: Northfoto