Home Főhírek Külföld Szlovákia: talán a második világháború óta nem volt ilyen súlyos a helyzet...

Szlovákia: talán a második világháború óta nem volt ilyen súlyos a helyzet Európában

Nyitókép: Wolfgang Schwan/Anadolu Agency via Getty Images

Jaroslav Naď védelmi miniszter felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna keleti határán bármilyen fegyveres konfliktusnak komoly következményei lehetnek Szlovákiára nézve. Északi szomszédunk egyelőre nem fontolgatja a NATO-csapatok behívását az ország területére, de Zuzana Čapotová köztársasági elnök úgy fogalmazott, az ukrajnai helyzettel összefüggésben Szlovákiának minden lehetséges forgatókönyvre fel kell készülnie.

Zuzazna Čaputová szlovák államfő a Moszkvával való további párbeszédet fontosnak és helyénvalónak tartja, és sajnálja, hogy az orosz féllel folytatott eddigi tárgyalások nem vezettek eredményre. Az Európai Unió és a NATO által eddig hozott intézkedésekkel egyetért, és úgy véli, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a konfliktus ne mérgesedjen tovább. „Szlovákiának fel kell készülnie arra az esetre is, hogy a határaitól keletre tovább fog romlani a helyzet, és Oroszország megtámadja Ukrajnát” – hangsúlyozta az államfő, aki szerint továbbra is érvényes, hogy az együttélés egyik alapfeltétele az Oroszországgal közösen elfogadott szabályok kölcsönös tiszteletben tartása.

Eduard Heger szlovák kormányfő a szerdai kormányülést megelőzően szintén a tárgyalások fontosságát hangsúlyozta a feszültség feloldása érdekében. Elmondta, hogy demokratikus elvekre épülő országként Szlovákia támogatja keleti szomszédja területi integritását és szuverenitását, és úgy érzi, hogy az Ukrajnát fenyegető katonai konfliktus Szlovákiát, mint Ukrajna közvetlen szomszédját is érinti.

Szlovákiában az orosz–ukrán konfliktus miatt az ország Biztonsági Tanácsát is összehívták, amin Jaroslav Naď védelmi miniszter rendkívül súlyosnak nevezte a helyzetet. A tárcavezető információ szerint Ukrajna keleti határán mintegy 130 ezer orosz katona sorakozott fel. Naď nehézfegyverzet jelenlétéről is beszámolt, melyek közül néhány a Szlovák Köztársaság területét is képes lenne elérni. Rámutatott továbbá arra, hogy nagyszámú háborús menekült haladna át Szlovákián akkor is, ha csak korlátozott katonai támadást indítanának a térség ellen.

„Talán a második világháború óta nem volt ilyen súlyos a helyzet Európában, mint most”

– fogalmazott a védelmi miniszter.

A szlovák diplomácia első embere, Ivan Korčok szerint Oroszország követeléseinek egy része olyan dolgokat tartalmaz, amelyekről tárgyalni sem lehet. „Átírnák az egész biztonsági struktúrát és azt a világot, amelybe a Szlovák Köztársaság és más államok 1989 után léptek be” – fogalmazott a külügyminiszter. Azt mindkét tárcavezető hangsúlyozta, hogy egyelőre nem fontolgatják NATO-csapatok behívását Szlovákia területére. Megjegyezték azonban, hogy az Európai Unió keleti határán több ország is kér ilyen segítséget.

Az Ukrajna keleti határán kialakult feszült helyzet kapcsán a szlovák katolikus egyház is csatlakozott ahhoz az imafelhíváshoz, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg. Stanislav Zvolenský, a Szlovák Püspökkari Konferencia elnöke elmondta, hogy a cél egy lelki közösség létrehozása a békéért és a nyugalomért Ukrajnában. Szlovákia püspökei ezért minden embert imára hívtak, és továbbították az egyházfő üzenetét, mely szerint január 26-a legyen a békéért mondott imádság napja.

Nyitókép: Wolfgang Schwan/Anadolu Agency via Getty Images

Kapcsolódó hang

Szlovákia: talán a második világháború óta nem volt ilyen súlyos a helyzet Európában

A hang itt érhető el!

Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás