John Legend és felesége, Chrissy Teigen máig nehezen tudják feldolgozni harmadik gyerekük elvesztését.

Az édesanya egy gyermeknevelés tematikájú lapnak árulta el, egy szokatlan módszert választottak, hogy enyhítsenek az egy éve tartó gyászon.

Tavaly szeptemberben Chrissy Teigen maga közölte a szomorú hírt az Instagram-oldalán, hogy harmadik gyermeküket, Jacket nem foghatják a karjaik között, mivel a baba egy komplikáció miatt halva született. A hír annyira megrázta a családot, hogy egészen szokatlan módot találtak fájdalmuk enyhítésére. Az édesanya a napokban nyilatkozott a Scarry Mommy tematikus magazinnak, amelynek bevallotta: bárhova is mennek, mindig magukkal viszik halva született kisfiuk hamvait. Minderről két gyermeke is tud, akik sokszor saját maguk hozzák fel Legendéknek, hogy ne feledjék otthon testvérük emlékét.

„Ha vakációzni vagy akárhová megyünk, a gyerekek mindig mondják, ne hagyjuk otthon Jack babát, úgyhogy mindig el kell hoznom őt is. Aztán utazás közben a gyerekek szólnak, hogy a testvérük megszomjazott. Ez talán őrültségnek hangzik idegeneknek, de a gyerekek ilyenkor az urnája mellé tesznek egy pohár vizet”

– mondta a lapnak Teigen.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Northfoto