Magyarország részvételével erején felül teljesít a béke, biztonság és stabilitás megtartására tett nemzetközi törekvésekben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.
A tárcavezető washingtoni tárgyalásairól beszámolva kifejtette: a megbeszélések fő témája a biztonságpolitikai együttműködés. Találkozik John Boltonnal, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójával, Wess Mitchell-lel, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárával, valamint részt vesz az Iszlám Állam terrorszervezet elleni globális koalíció külügyminiszteri ülésén, amelyet Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hívott össze.
Magyarország részvételével erején felül teljesít a nemzetközi béke, biztonság és stabilitás megtartására tett nemzetközi törekvésekben, hiszen már ezer magyar katona szolgál különböző nemzetközi missziókban, amelyek a globális terrorellenes küzdelmet, egyes térségek stabilitásának megteremtését, valamint több helyen a béke fenntartását célozzák”
– emelte ki Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter közölte: az egyik legjelentősebb magyar katonai szerepvállalás a részvétel az Iszlám Állam elleni koalícióban.
Magyarország mindig is támogatta az Egyesült Államok törekvéseit a terrorellenes küzdelem vonatkozásában, és nemcsak szavakban voltunk ott, hanem tettekkel is”
– fogalmazott.
A külügyminiszter úgy látja, a koalíció eddig sikereket ért el, ugyanakkor az a tény, hogy az Iszlám Állam a korábban elfoglalt területeinek 98 százalékról visszaszorult, nem a harcok végét jelenti, hanem azt, hogy új kihívással kell szembesülni.
– mutatott rá.
Szijjártó Péter és John Bolton
Mint mondta, az elmúlt években 42 ezer idegen terrorista zsoldos ment Afrikába és a Közel-Keletre, hogy harcoljon az Iszlám Állam kötelékében, közülük ötezren Nyugat-Európából érkeztek.
– magyarázta.
Magyarország ebből kiveszi a részét, és ahogy eddig, úgy ezután is védi a határt, nem teszi lehetővé, hogy azt bárki illegálisan átlépje, és segít a nyugat-balkáni országoknak is, hogy megvédhessék a határaikat”
– hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Kiemelte: Magyarország mindig is megbízható szövetségese volt az Egyesült Államoknak a biztonságpolitika területén, és ezt Washington értékeli is.
Magyarország a jövőben is megbízható partner lesz a globális terrorellenes törekvések tekintetében”
– jelentette ki a külügyminiszter.
Forrás: 888.hu