Hirmagazin

határvédelem

Az ügy, amely a január 29-én Budapesten meggyilkolt japán anyukát érinti, komoly felháborodást váltott ki, és fegyelmi eljárásokat indítottak a rendőrség tagjaival szemben – Ez az ügy egy kirívó negatív eset, ne ennek alapján ítéljük meg a Magyar Rendőrséget és annak munkáját, hanem az eddig felmutatott eredményei, bűnmegelőzés, prevenció, határvédelem, bűnügyi munka, felderítés, felsővezetés, szakértői tevékenység, .. mindennapos áldozatos munka.. (18+)

Géza
A rendőrség belső vizsgálatot végzett, amely során kiderült, hogy a nő korábban tett feljelentéseit nem kezelték megfelelően, így öt rendőr ellen fegyelmi eljárás indult. Külön...

Donald Trump elnök második hivatali idejének kezdetén szigorú intézkedéseket vezetett be az illegális bevándorlás megfékezésére az Egyesült Államok déli határán.. – videó

Géza
Az amerikai tengerészgyalogság műszaki alakulatai szögesdrót akadályokat telepítenek a kaliforniai San Ysidro határátkelő környékén, hogy megnehezítsék az illegális határátlépéseket. Ezen túlmenően az elnök nemzeti vészhelyzetet...

Fegyvereket, terroristákat és terrorizmust hoz a migráció Európába – itt vannak a nemzetbiztonsági jelentés részletei!

Géza
Feloldották a titkosítás alól a migráció és a terrorizmus összefüggéseiről szóló nemzetbiztonsági jelentést – rögzíti a Magyar Nemzet. A portál szerint a beszámolóból kiderül, hogy a Magyarországon...

Nagyon rossz hírt közöltek a határhelyzetről

Géza
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában beszélt arról, hogy a határhelyzet minden korábbihoz képest bonyolultabb és veszélyesebb, a biztonság garantálása rendkívüli...

Orbán Viktor: A magyar határvédelmi rendszer működik – videó

Géza
Orbán Viktor: „Hazánk megtanulta a történelem során, hogy egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül” – fogalmazott. Orbán Viktor a határvadászezredek ünnepélyes...

Orbán Viktor a CPAC-en: A globalisták mind elmehetnek a pokolba, én Texasba jöttem! – YouTube-videó

Géza
Amerikának össze kell fognia Magyarországgal, a progresszív liberálisok és a kommunisták pontosan ugyanazok, valamint több Chuck Norrisra és kevesebb nőimitátorra van szükség. Összefoglalónk Orbán Viktor...

Orbán Viktor rendkívüli bejelentései a Kossuth Rádióban: Lesz gáz Magyarországon, de nagyon drágán, és mindenki becsülje meg a munkahelyét, mert azokért harc lesz.. – videó

Géza
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik. „Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna február 24-én, hogy...

Magyar Honvédség: Folyamatos az átcsoportosítás a magyar–ukrán határhoz.. – videó

Géza
„Lövész, harckocsizó, felderítő, különleges műveleti, légvédelmi, műszaki és CIMIC-alegységek érkeznek és igyekeztek folyamatosan a térségbe. Illetve fokoztuk a tevékenységet a légtérben is. Merev- és forgószárnyas...

Kicsit másképpen az illegális migránsokról! Olvasd el, nem fogsz hinni a szemednek! – képek a valóságról.. – videó

Géza
Egyre nagyobb tömegekben jönnek az illegális migránsok.., talán már unjátok is ezt minden nap, de elképesztő, hogy most már majdnem 100 fő jön egyszerre, iratok...

11 szír migránst zsúfolt autójába egy moldáv embercsempész, de rendőreink elfogták..

Géza
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző Alosztályának járőrei 2022. március 18-án 9 óra 10 perckor az M1-es autópályán egy román rendszámú autót akartak ellenőrizni. A...

Alapvetően full hülyének néznek minket Gyuri bácsi gyerekei és a köztük megbúvó terroristák, mert az éj leple alatt mászott át a kerítésen 63 fő illegális migráns..

Géza
Rendőreink megvárták, amíg a határ túloldaláról kerítésnek támasztott létráról mindenki lepottyan kis hazánkban, aztán szépen elfogták az összes betolakodót.. Még több bűnügyi hír, és baleseti...

Tömegszerencsétlenséget okozott egy szerb embercsempész Sárvár közelében

Géza
Heten súlyosan, négyen könnyebben megsérültek kedd hajnalban a 88-as úton, miután az embercsempész árokba borult járművével. A Vas megyei rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó...

Szlovákia: Vörös készültségi fokozat, videón, ahogyan a szlovák katonai járművek a határhoz vonulnak! – videó

Géza
Vasárnap Zuzana Čaputová az ugari határátkelőhöz látogatott. A szlovák köztársasági elnök kijelentette: Szlovákiának továbbra is folytatnia kell erőfeszítéseit, elsősorban a szankciók betartását illetően, amivel az orosz elnök...

Lövöldözés a magyar határon, a migránsok fegyverrel a határőrökre támadtak – videó

Géza
Egyre erőszakosabbak a migránsok és egyre kihívóbban viselkednek! Már nem csak kövekkel, botokkal vagy gázspray-vel támadják a rendőröket és katonákat a déli határon. Az elmúlt...

ORFK: „Továbbra is várjuk leendő szolgálati kutyák gazdáinknak jelentkezését!”

Géza
Legyen a Te kutyád is szolgálati kutya! Jelentkezz! Több időpontban is kutyakiválasztási eljárást tartunk szolgálati kutyáink utánpótlása érdekében. Várjuk felvezetésre azokat a minimum 12 hónapos...

Leleplező fotók! .. Akkor hogy van ez? .. A határ túloldalán jártunk, így élnek a migránsok, aztán szervezetten, csoportokban, iratok nélkül követnek el határsértést! – Szólj hozzá!

Géza
Egy kis várost építettek a migránsoknak a határ túloldalán.. (Azt hozzá se kell tenni, hogy ők nem segítettek a munkákban..) A „város” közepén rendes házak...

Minden nap jönnek – tegnap 52+22+19.. Rendőreink elfogták mindet! Köszönjük! ..

Géza
Százával jönnek az illegális migránsok, havonta több ezer fő, de amíg ilyen rendőreink és katonáink vannak, addig hiába fáradnak.. Amúgy nem fáradtság nekik, mert a...

Minél kedvesebbek vagyunk velük, ők annál patkányabb módon viselkednek.. – képek

Géza
Szolgálatot teljesítő rendőreink 2022. január 28-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 238 határsértőt tartóztattak fel és 183 főt megakadályoztak a hazánk területére...

Észak-Koreában az illegális migránsokat azonnal internáló táborba viszik, és átnevelik.., Oroszországban terroristának minősítik, és a határnál lelövik… – Miért nem e kitűnő országokba mentek?

Géza
A határsértők jogellenesen jutottak be az ország területére, de nem sokáig élvezhették a magyar levegőt, rendőreink elfogták mindet, egytől egyig, és az ideiglenes határzárhoz kísérték...

Majdnem elgázolta az igazoltató rendőrt, .. járőrtársa tüzet nyitott az autóra

Géza
Illegális bevándorlókat szállító kisteherautóra adott le lövéseket egy rendőr csütörtök délután a harkai határátkelő közelében, miután a járművet vezető sofőr majdnem elütötte járőrtársát, aki megpróbálta...
Megszakítás