Home Életmód Egészség - betegség Szemkárosító táplálékok

Szemkárosító táplálékok

15529373 2848f0baef791d0f15b4c816c4fc3133 wm

Az elfogyasztott ételek és italok hatással vannak az egészségi állapotunkra. Nagyban befolyásolják az immunrendszeri egészséget, illetve azt is meghatározzák, hogy milyen állapotban lesz a szívünk, az érrendszerünk és a keringésünk.

A szív, illetve az erek állapota pedig azt határozza meg, azt befolyásolja, hogy milyen állapotban lesz a szemünk, merthogy az erek állapota kihatással van a látószervünk egészségére.

A szem egészségével kapcsolatban is nagyon sokféle kutatás született. A tanulmányok arról számoltak be, hogy a szénhidrátok, pontosabban a finomított szénhidrátok mennyire károsan hatnak például a szem egészségére. A finomított szénhidrátokat nagyon hamar megemészti a szervezet, ami azt eredményezi, hogy a vércukorszint drasztikusan megemelkedik.

A feldolgozott húsok sem éppen veszélytelenek, hiszen nagyon sok szemproblémát okozhatnak. Az egyik ilyen a retinopátia, amely nemcsak homályos látást, hanem akár teljes látásvesztést is okozhat. A másik esetben pedig a szemidegek halnak el, ami szintén látásvesztést eredményez. Ennek a betegségnek a neve pedig neuropátia.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A margarin nagy mennyiségben tartalmaz transzzsírokat, amelyek jelentősen megemelik a koleszterinszintet, ami pedig szívbetegséget és szemproblémákat okozhat.*****

A cukros üdítőitalok is nagyon egészségtelenek, mivel megnövelik a szívbetegségek és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyeit. A nagy mennyiségű cukorfogyasztás nemcsak diabéteszes retinopátiát idézhet elő, hanem vakságot is okozhat.

Alkoholt ugyan lehet mértékkel fogyasztani, de a rendszeres és mértéktelen alkoholfogyasztás oka lehet a szürkehályog kialakulásának.

A kávét nagyon sokan kedvelik, azonban a kávé koffeint tartalmaz, amely stimulánst nem mindenkinek bírja a szervezete. A túl sok koffein nem éppen veszélytelen, mivel nyomást okoz a szem belsejében, ami olyan szembetegség kialakulásához is vezethet, mint a glaukóma. A mértéktelen kávéfogyasztás súlyos szemproblémákat és akár vakságot is okozhat. Kávé helyett próbáljunk meg koffeinmentes teát inni, de akár koffeinmentes kávét is fogyaszthatunk és ma már gyógynövényekből készült kávéalternatívák is léteznek a piacon. Ilyen például a pitypanggyökérből készült tea.

***** A mai napon kaptunk egy levelet, amelyben a levélíró kéri, hogy modosítsuk a cikket, azonban mivel mi nem vagyunk sem orvosok, sem kémikusok, sem szakértők, nem tudjuk, hogy amit a hölgy kér, helytálló vagy nem, éppen ezért, bemásoljuk a levél érdemi részét, és mindenki döntse el maga az igazságot! Hirmagazin.eu

Tisztelt Szerkesztőség!

Érdeklődéssel olvastuk a 2022. augusztus 4-i, „Szemkárosító táplálékok” című cikket, amely szerint „A margarin nagy mennyiségben tartalmaz transzzsírokat, amelyek jelentősen megemelik a koleszterinszintet, ami pedig szívbetegséget és szemproblémákat okozhat.” A cikk kapcsán fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a Magyarországon forgalmazott margarinok és más élelmiszerek transzzsírsav-tartalma már hosszú évek óta elenyésző – részben a hazai, rendkívül szigorú, immár közel egy évtizede érvényben lévő transzzsírsav-rendeletnek köszönhetően –, így a margarinok nem hozhatóak összefüggésbe a transzzsírsavak egészségre gyakorolt kedvezőtlen hatásaival. Kérem, engedjék meg, hogy a téma kapcsán megosszuk Önökkel az alábbi információkat és ezek alapján kérjük a cikk helyesbítését.

Fontos, hogy körültekintően válasszuk ki az élelmiszereinket, azonban Magyarországon belül nem fenyeget minket a veszély, hogy káros transzzsírsavakban gazdag margarint vagy egyéb élelmiszert vásároljunk. Sajnos még mindig kevesen tudják, hogy a Magyarországon forgalomba hozott élelmiszereknek, margarinoknak, köztük az Upfield Hungary Kft. termékeinek (Flora, Rama, Delma, Liga termékek) transzzsírsav-tartalma elenyésző, ugyanis csak a hazai transzzsírsav-rendeletnek (71/2013.(XI.20) EMMI rendelet) megfelelő terméket lehet forgalomba hozni. Ez annyit jelent, hogy Magyarországon csak 2g transzzsírsav/100g zsírtartalom határérték alatti termékek árusíthatók. Éppen ezért ezek az élelmiszerek nem hozhatóak összefüggésbe a transzzsírsavak egészségre gyakorolt negatív hatásaival.

A közhiedelemmel ellentétben a margarinok kenhetőségét már régóta nem a részben hidrogénezett növényi olajok, hanem a szobahőmérsékleten szilárd növényi zsiradékok biztosítják. A margarinok fő összetevői a növényi olajok és zsírok, amelyek tartalmazzák azokat a létfontosságú zsírsavakat is, amelyeket a szervezet nem képes magától előállítani. A Flora margarin készítéséhez felhasznált jó minőségű repce- és lenolaj például természetes módon tartalmazza az omega-3 zsírsavakat, a napraforgóolaj pedig kimagasló E-vitamin és omega-6 zsírsav tartalma miatt hasznos alapanyaga a margaringyártásnak. Az értékes összetevők a gyártás folyamán is megmaradnak, hiszen a gyártás alapvetően az összetevők hűtés közbeni keverését jelenti.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Szintén kevésbé közismert, hogy a zsírok természetes módon is tartalmaznak transzzsírsavakat így többek közt előfordulnak a húsokban és tejtermékekben is, így a tejszínben vagy a vajban is megtalálhatóak. Sőt még a hidegen sajtolt olívaolaj is tartalmaz nyomokban transzzsírt. Illetve a nagyobb hő hatására a mindennapi háztartásban is keletkezik a főzés során transzzsírsav, azokat tehát a normál, vegyes táplálkozásból teljesen kiiktatni lehetetlen.

Fontos továbbá, hogy egészségünk érdekében csökkentsük a főként az állati eredetű zsiradékokban megtalálható telített zsírok bevitelét – ezek ugyanis emelhetik a vér koleszterinszintjét -, helyettük pedig részesítsük előnyben a telítetlen zsírokat. Ez utóbbiakat az emberi szervezet nem tudja ezeket előállítani – ezért is nevezik ezeket esszenciális zsíroknak -, így fogyasztásuk elengedhetetlen. E “jó” zsírok két alfaja, az egyszeresen és a többszörösen telítetlen zsírok elsősorban az olajos magvakban, a növényi eredetű olajokban és az ezekből készült termékekben, például a jó minőségű margarinokban találhatóak meg.

Köszönettel és üdvözlettel, Upfieldot

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version