forrás: BZI/hirado.hu

Azaz asszisztenst, olyat, mint az Apple Siri, a Microsoftnál a Cortana, a Google Now. Csak még olyanabbat.

Csak a közösségi oldal ezt még inkább bele tudja tartani az arcunkba: a virtuális személyi asszisztens ugyanis beépült a Facebook Messengerbe. Már használhatja is az asszisztens szolgáltatásait néhány száz San Franciscó-i kiválasztott. A titkár (netán titkárnő – még nincs neme) neve „M” (nyilván mint Messenger).

Mesterséges, azaz öntanuló intelligenciája – állítólag emberi segítséggel is kiegészítve – képes arra, hogy a tulajdonosa szóbeli utasítására vásároljon, helyet foglaljon egy étteremben, utánanézzen a legjobb útvonalnak, szórakozási lehetőségnek, születésnapi ajándéknak, és így tovább.

hirmagazin_2015-08-28_065124

Nagy versenytársaival – a Sirivel és a Cortanával – ellentétben az „M” nem része az operációs rendszernek, a felhasználónak külön le kell töltenie. Viszont együtt jön a milliók által használt és megszokott Facebook Messengerrel, ami talán könnyebben elfogadhatóvá teszi majd a használatát.

A szolgáltatás ingyenes, és idővel minden Facebook Messenger-felhasználó számára elérhető lesz.

Más kérdés, hogy ki beszél ma (csakis angolul) a mobiljának, ha az rendszeresen félreérti/félrehallja, amit mond… Egyelőre a létező asszisztensek a napi gyakorlatban a felhasználók döntő többségének – nem csak mifelénk – pusztán kedves játékszerek. Nem nehéz azonban elképzelni, hogy milyen üzleti lehetőségeket kínál a magánkapcsolatok hatalmas rendszerének adatait kezelő Facebooknak a mindentudó asszisztens üzemeltetése.