Szegedi Vadaspark

Magyarország egyik legfiatalabb állatkertje, és a legnagyobb területű is egyben. Elsősorban veszélyeztetett fajok tartására szakosodott, különösen kiemelkedő a park dél-amerikai állatokat bemutató része.

Története

Bóbitás gibbon hím, ennek a fajanak az egyik képviselője a Szegedi Vadaspark egyik legnépszerűbb lakója
Sörényes farkas. Ezt a fajt a magyar állatkertek közül csak a szegediben láthatjuk.

A Szegedi Vadaspark megépülése nagyon lassan haladt, míg végül 1989 májusában megnyithatta kapuit a nagyközönség előtt, akkor még mindössze 3 hektáros bemutatóként. A szegényes anyagiak miatt nem gondolkozhattak nagy testű fajok bemutatásában, így született meg az a koncepció, melynek köszönhetően a Szegedi Vadaspark ma is egyedülálló állománnyal bír a hazai állatkertek körében. Elsősorban kistestű fajok tartására szakosodtak, melyek közül a karmos majmok tartásában és tenyésztésében rövidesen nemzetközi sikereket is elértek. 1992-ben kezdhették meg a jelentősebb fejlesztéseket. Ennek első eredménye az 1993-ban átadott oktatóterem volt. A vadaspark a környezeti nevelést a kezdetek óta igen magas szinten műveli, így e téren a térség kiemelkedő központjává nőtte ki magát.

Az eredeti koncepció szerinti földrészenkénti bemutató első eredménye a park megnyitásának ötödik évfordulójára készült el. Ekkor vehették birtokba a látogatók is az 5,5 hektáros Dél-Amerika parcellát. Ez a bemutató ekkor egyedülálló volt hazánkban, mivel az állatokat terjedelmes, többnyire villanypásztorral határolt kifutókban mutatták be. A Dél-Amerika-rész, azóta is folyamatosan bővül. Ennek első lépése a pókmajmok erdejének kialakítása volt, amelyet mindössze néhány szál elektromos vezeték határol. Ezt követően azonban már folyamatosan költözhettek a többi földrész állatai is a tágas, természetes férőhelyekre. 1997-ben készült el két majom-sziget, melyeken fehérkezű és bóbitás gibbonok, valamint sziamangok kerültek elhelyezésre.

2000-ben fejeződött be az araház és -röpde építése valamint elkészült a japán makákók hatalmas, természetes erdei kifutója és a kiangok férőhelye. A 2001-es év igazi szakmai szenzációja volt, hogy a sörényes farkasok szaporodtak a parkban. A hiúzoknak több mint ezer négyzetméteres kifutót készítettek, és ezen a területen kezdődött meg a tanösvény kiépítése is. A madarak – hóbaglyok, parlagi és rétisasok, hollók – közül szinte minden évben tágas röpdébe költözhetett valamelyikük. 2002-ben újra jelentős szakmai sikert jelentett, hogy a fekete bőgőmajmoknak is kölykük született. Ugyanebben az évben készült el a hópárducok tágas férőhelye, ahol azóta a pár már kölyköket is nevelt. 2003-ban korszerűsítették az egykori majomházat, amelyet az Atlanti Esőerdő házává alakítottak. 2004-től sorra épültek az állatok megfelelő teleltetését szolgáló épületek. Elkészült az Ázsia-ház, mely a majomszigeteken élő gibbonok és wanderuk belső férőhelyéül szolgál. Majd felépült a Dél-Amerika-ház, melyben a bőgő- és pókmajmok, a tapírok és a vízidisznók kaptak szállást. 2005-ben az Afrika-részen épült ház és kifutó az újonnan érkezett oroszlánoknak, valamint külön épület és kifutók a szurikátáknak és a sarkantyús teknősöknek. Az év végén értékes állatfajokkal is gazdagodott a park gyűjteménye: az Oroszlánházba foltos hiénák érkeztek, a kínai víziőzek pedig tágas erdei kifutót kaptak. 2006-ban tovább bővült az Afrika-rész: Madagaszkár-ház és Flamingó-ház épült.

2007-ben került átadásra a Jaguár ház és kifutó, valamint felújításra került a Zoosuli/terráriumház. 2008-ban megnyílt az új Főbejárat, valamint az afrikai rész is bővült gepárd, cerkóf, tompaorrú krokodil és pintybemutatóval. Szintén ekkor került átadásra a rozsomák kifutó. 2009-ben pedig szibériai tigris ház és kifutó, valamint észak-kínai leopárd kifutó épült.

Látnivalók

A Szegedi Vadaspark a mintegy 44 hektáros, zömmel természetes erdő borította területén nagyjából földrészenként csoportosítva mutatja be állatait.

Afrikai fajok

A Vadasparkba korszerű, új főbejáraton át vezet az út. Az épület a jegypénztárakon kívül mosdókat, ajándékboltot és egy kisebb konferenciatermet is magában foglal. Az új főbejárat után elsőként a szintén 2008-ban épült Afrika-Házhoz érünk. Az első kifutót felhasználva használhatja a szavannacerkóf és a csuklyás cerkófok háromfős csapata. Hazánkban mindkét faj ritkaság, szavannacerkóf Szegeden kívül csak Pécsett látható, csuklyás cerkófot pedig csak itt tartanak Magyarországon. Sőt, a világon is csak összesen 50 állatkerti példány található. A majmok belső férőhelye mellett elhaladva egy afrikai pintyfajokat bemutató kisebb röpdéhez érünk, majd a gepárdok belső férőhelyéhez. A két gepárd, apa és fia az Európai fajmegmentő program keretén belül érkezett 2008-ban. Számukra terjedelmes kifutó is épült. Az Afrika-Ház túloldalán is a gepárdkifutó közelébe jutunk, itt csupán üvegfal választja el a közönséget a ragadozóktól. Szintén itt kapott helyet a világ egyik legkisebb krokodiljának, az afrikai tompaorrú krokodilnak a terráriuma. A négy krokodil még növésben van, a most kb. 50 centis bébik kifejlett korukra sem érik el a 1,5 métert. Otthonukat fehérfülű turákókkal és afrikai sügérekkel osztják meg. 2011 nagy fejlesztése a zsiráfház, melyben olyan érdekes fajok kaptak helyet a névadókon kívül, mint a csupasz turkálók, elefánt cickányok, vagy az állatkertekben ritkán látható hüllőfaj, a Varanus opnatus. A külső kifutót hegyi zebrákkal oszják meg a zsiráfok.

Ázsiai fajok

Hópárduc, ez a faj eddig Magyarországon csak e parkban szaporodott

Rögtön, az Ázsiában is honos gepárddal szemközt egy eurázsiai állat, a rozsomák fogadja a látogatókat. A rozsomák világ legnagyobb menyétféle ragadozója. Ezt az érdekes állatot Szegeden egy tenyészpár képviseli, kifutójuk szintén 2008-ban épült. Némi séta után kétpúpú teve csapattal találkozhatunk. Jelenleg két fiatal kanca él Szegeden. Kifutójuk érdekessége, hogy a közönségtől csak egy csőből álló, alacsony karám választja el őket. A Vadaspark 20. évfordulójára, 2009-re épült fel a Tigrisház, ahol ritka nagymacskákkal találkozhatunk, szibériai tigrisekkel és észak-kínai leopárdokkal. Mind a négy állat az Európai Fajmegmentő program keretében érkezett. A tigriseket két hím képviseli, a leopárdokat egy pár. Érdekesség, hogy a hím Magyarországon született, 2008-ban, mégpedig Debrecenben. A leopárdok mellett kapott helyet az amuri leopárdmacska kifutója. A tevék kifutója mellett és a párducok kifutójával szemben látható a Celebesz szigetén őshonos alföldi anoa. A zergebivaly néven is ismert patás állat a legkisebb bivalyféle, a Lili nevű tehén 2009-ben érkezett Szegedre. Ezen az úton továbbhaladva érünk el az egykori bejárathoz, ahol az Örökbefogadók Fája és a hópárducok kifutója kapott helyet. Ez a veszélyeztetett faj már szaporodott is Szegeden, mégpedig 2005-ben és 2008-ban, amikor először két, majd egy kis hópárduc kölyök látta meg a napvilágot.

A vadaspark újabb afrikai részén

Az ázsiai fajokkal való ismerkedést megszakítva a vadaspark Afrika-részéhez érünk vissza. Itt láthatjuk az „állatok királyát”, az oroszlánokat. A szegedi csapatot négy állat alkotja: Mujkó, a hím valamint három felesége: Sába, Elza és Bóbita. Az Oroszlánházzal szemközt épült fel a szurikáta- és sarkantyús teknős-ház. A szurikáták, ezek a kistermetű, cibetmacskaféle ragadozók, mint minden állatkertben, természetesen Szegeden is elbűvölik a látogatókat, kicsiket és nagyokat egyaránt. Az itt látható pár 2008-ban érkezett Szegedre. A teknőskifutóban az afrikai sarkantyús teknősökön kívül kisebb termetű dél-európai rokonaik is láthatóak, a görög és mór teknősök. 2009-ben a Vadaspark történetében először szaporodtak a sarkantyús teknősök.

A vadaspark Afrika bemutatójához tartozik a „fekete kontinens” szomszédságában fekvő Madagaszkár szigetének veszélyeztetett állatainak otthont adó Madagaszkár-ház. Bemutatásra kerülnek a sziget legjellemzőbb állatai, a makik és néhány hüllő is. Makik közül két fajt tartanak, él itt vöröshasú maki és – a Durrell-rajongók számára bizonyára kedvelt – alaotra-tavi bambuszmaki. Mindkét faj kizárólag a Szegedi Vadasparkban látható Magyarországon, vöröshasú makiból két, az alaotra-tavi bambuszmakiból pedig szintén kettő példány látható. A hüllőket a Duméril madagaszkári boa és a vöröshasú makikkal közös kifutóban tartott sugaras teknősök képviselik. A sziget csúcsragadozóját, a cibetmacskaféle fosszát is láthatja a közönség.
Fossza, Madagaszkár csúcsragadozója a Vadaspark új lakója

A tágas Afrika-kifutóban fakó lóantilopok élnek. A három fiatal bikából álló csapat jókora kifutót birtokol. E faj hazánkban csak Szegeden látható. Szomszédságukban egy külön kifutót kapott strucc pár látható. A törpevízilovak tágas kifutóban és maszály kunyhót idéző állatházban laknak. Az oroszlánházhoz a nagymacskák kifutóján kívül egy másik is csatlakozik,melyet a törpevízilovak mellett tekinthetünk meg, itt egy foltos hiénacsalád kerül bemutatásra. E faj hazánkban először Szegeden szaporodott, a szülőpár két nőstény kölykével látható. Közelükben egy kisebb kifutóban és a hozzá kapcsolódó állatházban 2009 nyara óta két lapátfülű kutya él.

Ausztráliai fajok

Az Afrika-részt elhagyva Ausztrália élővilágával ismerkedhetünk meg. A „déli kontinens” legismertebb állatai, a kenguruk közül két fajt is láthatunk, egyikőjük a kistestű Derby-kenguru, a másik pedig a közepes termetű Bennett-kenguru. A két kengurufaj két külön kifutót birtokol egymás közelében. Az ausztrál futómadár-gyűjtemény emupárból és sisakos kazuárból áll. A madarak közül rajtuk kívül a vörösszárnyú papagájokat is megtekinthetjük, ez utóbbiak tágas röpdében laknak a Derby-kenguruk mellett.

Újból Ázsiában

Tovább sétálva folytathatjuk az ázsiai fajok megismerését. A japán makákók népes csapata egy igen terjedelmes, természetes erdőrészen kialakított kifutóban él. Szinte mindig tartózkodik néhány egyed a kifutó látogatói út felőli szélén, azonban érdemes keresgélni, hiszen további egyedeket fedezhetünk fel a kifutó távolabbi pontjain, avagy éppenséggel a fák lombkoronájában. érdekesség, hogy ez az egyetlen mérsékelt égövben is előforduló főemlősfaj, télen sem kell neki fűtött épület.

A kínai víziőz igen ritka és félénk állat, ezért Szegeden is nádszövet határolja kifutóját, melyen csak kis betekintő nyílásokon át lehet megpillantani az állatot. A hím egyetlen képviselője hazánkban fajának, kifutóját egy ritka madárfajjal, egy amuri daru párral osztja meg.

A vadaspark európai bemutatója

Eurázsiai hiúz

A vízimadarak taván elsősorban mentett madarak élnek, így kerültek ide a fehér gólyák, a szürke gém és a daru, de rajtuk kívül apácalúd, kanadai lúd és rózsás gödények is láthatóak itt. Európa legnagyobb termetű macskaféléjét, az hiúzokat két példány képviseli. Az emlősök közül rajtuk kívül a szintén a macskafélék közé tartozó vadmacskákat ismerhetjük meg. A macskákon kívül ragadozó madarakat mutatnak még be ezen a területen: hollót, parlagi sast, szirti sast, rétisasokat, darázsölyvet és kígyászölyveket. Ez utóbbiak Magyarországon csak a Szegedi Vadasparkban láthatóak. A Sancer-tavak partján madármegfigyelő épült, ahonnan a szerencsések megfigyelhetik a környék vízimadarait, például dankasirályok, nagy kócsagok, bakcsók is előfordulnak itt.

Háziállatok és az akvárium-terráium lakói

Az Európa-részről visszasétálva a Dél-Alföldi Tanyaudvar elnevezésű bemutatóhoz érünk. Itt őshonos háziállatokkal találkozunk. Megismerhető itt mangalica és a rackajuh mellett a magyar tarka szarvasmarha és a szamár is, valamint a házinyulak, a tyúkok és galambok. A magyar kutyafajtákat a mudik képviselik.

A Tanyaudvar szomszédságában korszerű oktatóközpont áll, mely a közeli, szerbiai Palic állatkertjével közösen elnyert pályázatból épült. Ennek felépülésével a korábbi oktatóépületet akvárium-terrárium bemutatóvá alakították. A terráriumokat különféle hüllők – például gabonasikló, vörösfülű ékszerteknős –, kétéltűek – például mexikói axolotl, agavarangy – és ízeltlábúak – például bütykös csótányok, – lakják. Az akváriumokban a díszhalként jól ismert fajok mellett a hazai halfajok is bemutatásra kerülnek. Az épülethez csatlakozó külső ketrecek a jákóknak, valamint Bercinek, a vadászgörénynek nyújtanak otthont. A közelben felépült Természetvédelmi Mentőhelyen a közeli határátkelőkön csempészektől elkobzott állatokat, valamint a természetből sérülten, elárvultan bekerülő állatokat gondozzák.

Utunkat folytatva tovább ismerkedhetünk Ázsia állatvilágával. A kis panda kifutójában famászó tudományát is bemutathatja. Kifutóját a 2009-es év egyik újdonságával, a kínai muntyákszarvas bikával osztja meg. Ez az alig 10 kilós szarvasfaj csak igen kicsi agancsot hord, ámde hatalmas szemfogaik segítik a bikákat az egymás közötti harcban.
Kis panda, ezt a fajt már évek óta bemutatják a parkban, a jelenleg látható állat 2007-ben érkezett egy spanyol állatkertből

Két majomszigeten két ázsiai főemlős faj él. Az egyik szigeten a sörényes makákó pár él, míg a másik szigeten egy aranyarcú bóbitás gibbonpár . A majmok belső férőhelyei az Ázsia-házban kaptak helyet, ahol rajtuk kívül északi mókuscickányok és törpe lajhármaki is élnek.

A dél-amerikai rész

A vadaspark nevét gazdag Dél-Amerika bemutatója, illetve az itt elért tenyészeredmények tették nemzetközi szinten is ismertté. Ezen a területen sétálva olyan érzése lehet a látogatónak, mintha a szabad természetben sétálna, és ott pillanthatná meg a különleges állatvilágot. A nyílt területre kiérve a kanyargós sétány első megállója a sörényes farkasok kifutója. A különleges kutyaféle ragadozók többéves szünet után 2009-től láthatóak Szegeden. Nevükkel ellentétben nincsenek közelebbi rokonságban a farkassal, kinézetüket és viselkedésüket tekintve is inkább nagyra nőtt rókákra hasonlítanak. Tovább sétálva szemünk elé tűnik a Pantanal mocsárvidékéről elnevezett bemutató. Ez egy nagy kiterjedésű vizes-nádasos területet foglal magába; egy ilyen területen igazán megdöbbentő látványt nyújtanak a vízben legelésző kapibarák. A dél-amerikai tevefélék mind a négy képviselőjét megismerhetjük a szegedi „pampán”. A két vadon élő faj közül a vikunya a veszélyeztetettebb. A másik vadon élő faj a guanakó, melynek csapata Szegeden nagy marákkal és nanduval él együtt. A két háziasított fajta az alpaka és a láma, melyek szintén tágas, füves kifutóban élnek, és évről évre rendszeresen szaporodnak is. Itt élnek a látogató úthoz közeli kifutójukban a Dél-Amerikában háziasított tengerimalacok is.

Közönséges tapír kölyök

Az erdőbe beérve elsőként a Pantanal bemutatóhoz térünk vissza, így a száraz részen pihenő kapibarákat , valamint a velük együtt élő bütykös hattyút ( mely ugyan nem dél-amerikai faj, de remekül érzi magát a kifutóban) és a dél-amerikai tapírokat is megnézhetjük. A tapíroknál immár hagyományosnak tekinthető a csíkos utódok világrajövetele, hiszen eddig hat kistapír látta meg a nagyvilágot a Szegedi Vadasparkban. Az örvös pekarik a disznófélék dél-amerikai rokonai, akik népes csapatban élnek Szegeden a számukra elkerített erdőrészen. Monumentális épület a Dél-Amerika Ház, amely téli szállást nyújt a tapíroknak és a kapibaráknak, valamint télen-nyáron itt élnek az ékes pókmajom és a fekete pókmajom. A ház előtt és után is két nagy testű macskafaj számára épült kifutó. Először a jaguárok kifutója elé érkezünk, ahol e nagymacskafaj mindkét színváltozata bemutatásra kerül egy fekete színezetű hím és egy foltos alapszínű nőstény személyében. A másik kifutóban a rendszertanilag a kismacskák közé tartozó, ám termetre mégis „nagy macskák”, a pumák élnek. Rajtuk kívül azonban Dél-Amerika kisebb termetű ragadozói is helyet kapnak, hiszen láthatunk itt ritka erdei kutyákat is, a madárvilágot pedig a tágas röpdében szárnyaló – és külön állatházat, Papagájházat birtokló – zöldszárnyú arák képviselik. Mivel a papagájok csak a tágas kifutó felső részét használják, így „alájuk” egyéb fajok is bemutatásra kerülhetnek. A röpdében levő kis tavon és környékén, a Magyarországon nagyon megritkult cigányrécék néhány egyede él. 2007-ben költöztek az új lakók, mivel ekkor érkezett két déli törpeszarvas a Vadasparkba. Ez a föld legkisebb termetű szarvasfajta és először ebben az állatkertben lehet látni Magyarországon. Az apró termetű szarvaspár igen kíváncsi, gyakran látni őket a kifutó látogatók felőli részénél. A fekete bőgőmajmok is itt figyelhetők meg. A Papagájház melletti kis épületben és a hozzá kapcsolódó kifutóban egy európai vidra kölyök kapott átmeneti szállást.

A Trópusi házak lakói

Aranyfejű oroszlánmajmocska, ez a faj a magyar állatkertek közül csak a szegediben látható.

Arany oroszlánmajmocska

A vadaspark a karmosmajmok tenyésztésével érte el a legjobb eredményeket, így ezek a kistestű főemlősök két épületben is helyet kaptak. A Trópusi Ház külső kifutósorán és belső férőhelyein aranykezű tamarinok, Liszt-majmocskák, ugrótamarinok,aranyfejű oroszlánmajmocskák, fehérarcú selyemmajmok, törpe selyemmajmok és Graells-tamarinok képviselik a karmosmajmokat. A Graells-tamarin a legnagyobb állatkerti ritkaság közülük, a világ állatkertjeiben nagyjából 25 egyede él. Rajtuk kívül azonban éji majmot, a ragadozók közé tartozó, mosómedveféle farksodrót, rendszeresen szaporodó fehérarcú sátánmajmokat, valamint utóbbiakkal együtt élő arany agutikat is láthatunk. Közös röpdében kapott helyet a venezuelai amazon és a nagy sándorpapagáj, az épületben pedig néhány terrárium is látható. Itt sárga anakonda, közönséges óriáskígyó és zöld leguánok élnek. Az Atlanti-partvidéki Esőerdő Háza a Tanyaudvar és az Ázsia-Ház közelében helyezkedik el, közel a Trópusi Házhoz. Itt – és a hozzá kapcsolódó tágas kifutókban – a különösen veszélyeztetett arany és aranyfejű oroszlánmajmocskák, valamint a fehérarcú és ezüst selyemmajmok élnek. A ház belső terében lévő terráriumban barna baziliszkuszok, az akváriumban pedig vöröshasú piráják láthatóak. A karmosmajmok kifutósorával ellentétes oldalon található kifutóban látható a fehérorrú ormányosmedve, mellette sárga-kék arák élnek. A Vadaspark területén szabadon szaladgáló házi nyulak közül többel is találkozhatunk ezen a környéken.

Ha mindezek után a Szegedi Vadasparkot röviden akarjuk jellemezni, egyértelműen a ritka és többnyire veszélyeztetett fajok természetes körülmények között történő bemutatását – és természetesen ezek tenyésztését – kellene kiemelni.

Fajok, amelyek csak a Szegedi Vadasparkban láthatóak Magyarországon

foltos hiéna
déli törpeszarvas
sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla)
dolmányos hangyász (Tamandua tetradactyla)
matakó (Tolypeutes matacus)
sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus)
lapátfülű kutya (Otocyon megalotis)
rozsomák (Gulo gulo)
dél-afrikai oroszlán (Panthera leo krugeri)
ködfoltos párduc (Neofelis nebulosa)
európai vidra (Lutra lutra)
pusztai macska (Otocolobus manul)
fossza (Cryptoprocta ferox)
binturong (Arctictis binturong)
vöröshasú maki (Eulemur rubriventer)
Alaotra-tavi bambuszmaki (Hapalemur alaotrensis)
törpe lajhármaki (Nycticebus pygmaeus)
Azara-bagolymajom (Aotus azarae boliviensis)
Geoffroy-pókmajom vagy ékes pókmajom (Ateles geoffroyi)
fekete bőgőmajom (Alouatta caraya)
ezüst selyemmajom (Mico argentatus)
csupaszpofájú tamarin (Saguinus bicolor)
csuklyás cerkóf (Cercopithecus lhoesti)
aranyarcú bóbitás gibbon (Hylobates gabriellae)
csupasz turkáló (Heterocephalus glaber)
rövidfülű elefántcickány (Macroscelides proboscideus)
Hartmann-hegyizebra (Equus hartmannae)
alföldi anoa vagy zergebivaly (Bubalus depressicornis)
fakó lóantilop (Hippotragus equinus)
víziőz (Hydropotes inermis)
mezopotámiai dámvad (Dama mesopotamica)
golyvás gazella (Gazella subgutturosa)
vikunya (Vicugna vicugna)
Darwin-nandu (Pterocnemia pennata)
amuri daru (Grus vipio)
kígyászölyv (Circaetus gallicus)
darázsölyv (Pernis apivorus)
szirti sas (Aquila chrysaetos)
füles keselyű (Torgos tracheliotus)
fehérhátú keselyű (Gyps africanus)
koronás sas (Stephanoaetus coronatus)
kea (Nestor notabilis)
kéktorkú ara (Ara glaucogularis)
kéknyakú egérmadár (Urocolius macrourus)
fehérfejű szövőmadár (Dinemellia dinemelli)
egyszínű csőricse (Cosmopsarus unicolor)
sugarasteknős (Geochelone radiata)
ciánkék sövényleguán (Sceloporus cyanogenys)
krokodilfarkú teju (Crocodilurus amazonicus)
Meller-kaméleon (Chamaeleo melleri)
falakó boa (Corallus hortulanus)

Forrás: Wikipedia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Szegedi Vadaspark
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu